08. A szentségek
A szentségek Isten alapfontosságú kegyelmének közvetítése. Ezekben a szent cselekményekben – melyeket emberek hajtanak végre embereken – Isten üdvösséget ajándékoz.
A szentségek arra szolgálnak, hogy az ember üdvösséget nyerjen: A szentségek által az ember életközösségbe lép Istennel, és megmarad abban.
A három szentség – szent vízkeresztség, szent megpecsételés és szent úrvacsora – elfogadása lehetőséget nyit arra, hogy Krisztus visszajövetelekor a hívő ember egyesüljön az Úrral.
Egy szentség négy elemi részből áll, ezek pedig: jel, tartalom, adományozó, hit.
Egy szentségnél a „jel” a látható elem. Ez a szent vízkeresztségnél a víz. A szent úrvacsoránál a kenyér és a bor a „jel”. A szent megpecsételésnél a „jel” az apostol kézrátétele.
A „tartalom” az üdvösséget közvetítő hatás. A szent vízkeresztség „tartalma”, hogy elmossa az örökölt bűnt, és a megkeresztelt személy Isten közelségébe kerüljön. A szent úrvacsoránál Jézus testének és vérének fogyasztása. A szent megpecsételésnél a Szentlélek ajándékának elfogadása.
Az apostolok mind a három szentséget, a lelkészi tisztségviselők az apostol megbízásából a szent vízkeresztséget és a szent úrvacsorát adományozzák.
A szentség csak akkor szolgálja az üdvösséget, ha az ember hisz annak hatásában.
Jézus Krisztus három szentséget rendelt el: a szent vízkeresztséget, a szent megpecsételést és a szent úrvacsorát.
szent megpecsételés: lásd 515.. kérdéstől
szent úrvacsora: lásd 494.. kérdéstől
„Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy” (János első levele 5,8).
A szentségek kezelését és igazgatását Jézus Krisztus az apostolokra bízta.
A szent vízkeresztséggel alapvetően megváltozik a kapcsolat ember és Isten között. Mivel eltöröltetik az örökölt bűn, a megkeresztelt személy kilép az Istentől való távollétből: Isten közelébe kerül. Keresztény lesz.
Hite és a Krisztusról tett tanúbizonysága által a megkeresztelt most már Krisztus egyházához tartozik.
Az „örökölt bűn“ (eredeti bűn) kifejezés a bűnbeeséssel kialakult állapotot jelenti, mely elválasztja egymástól az Istent és az embert. A bűnbeesés óta minden embert bűn terhel (v.ö. Mózes első könyve 3,20; A zsoltárok könyve 51,7; Pál levele a rómaiakhoz 5,12.18.19): Tehát minden ember bűnös, még mielőtt cselekedni vagy gondolkodni tudna.
A víz az élet feltétele, és a tisztítás, megtisztulás eszköze. A keresztelésben a víz az ember lelki megtisztulásának látható jele.
Igen, Nóé megmenekülése a bárkában, ami a vízen úszott, utalás a szent vízkeresztségre. Ugyancsak az örökölt bűn vízkeresztségben történő elmosása jelének tarthatjuk, hogy Naamán hétszer megfürdött a Jordánban (v.ö. Királyok második könyve 5,1-4).
„… amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség…” (Péter második levele 3,20.21).
Nem volt szükséges, hogy Jézus megkeresztelkedjen, hiszen ő bűntelen volt. Mégis, Keresztelő János által megkeresztelkedett. Ezzel egyenlővé tette magát a bűnösökkel. Megmutatta, mely úton lehet elnyerni az Isten előtt érvényes igazságot (v.ö. Máté evangéliuma 3,15).
János keresztsége a bűnbánat keresztsége volt. Utalás a szent vízkeresztségre, ami a háromszemélyű Isten nevében történik.
Feltámadása után Jézus missziós parancsot adott apostolainak: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Máté evangéliuma 28,19). A keresztelés tehát az apostolok feladataihoz tartozik.
Az Újszövetségben ez alatt a kétszeres, vagyis a vízzel és a Szentlélekkel történő keresztséget kell értenünk (v.ö. Az apostolok cselekedetei 8,14). A szent vízkeresztség és a Szentlélekkel való megkeresztelés szoros összefüggésben állnak egymással.
„Így szólt hozzájuk: Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek? Ők így feleltek: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. Ezután megkérdezte tőlük: Akkor hogyan keresztelkedtetek meg? A János keresztségével – válaszoltak ezek. Pál ekkor így szólt: János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak” (Az apostolok cselekedetei 19,2-6).
A szent vízkeresztségben minden ember részesülhet. Ennek feltétele, hogy higgyen Jézus Krisztusban és az evangéliumban.
A keresztelés vízzel történik, és Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kerül adományozásra.
A keresztelővizet a szolgálatvezető megszenteli, majd a vízzel háromszor keresztet rajzol a keresztségben részesülő homlokára, miközben e szavakat mondja: „Megkeresztellek Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ha a vízkeresztség ily formában, tehát vízzel és Isten, az Atya, Fiú és Szentlélek nevében kerül adományozásra („rite”), akkor érvényes, és kifejtheti hatását.
A „rite“ szó latin eredetű, jelentése „szokásnak, előírásnak megfelelő”.
Jézus kijelentése: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa” (Márk evangéliuma 10,14) arra utal, hogy a gyermekek számára is lehetővé kell tenni Isten áldásának elnyerését. Ehhez hozzátartoznak a szentségek.
Az Újszövetség tanúsítja, hogy egész házközösségek részesültek a keresztségben: „És azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt… és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben” (Az apostolok cselekedetei 16,33.34, lásd 16,15). A ház lakóihoz gyerekek is tartoztak. Ebből alakult ki a gyermekkeresztség keresztény hagyománya.
Gyermekek megkeresztelésekor a nevelésükre jogosultak tesznek tanúbizonyságot a Jézus Krisztusba vetett hitről, és vállalják a felelősséget a gyermekek evangéliumnak megfelelő neveléséért.
„Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt; és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek és megkeresztelkedtek.”
(Az apostolok cselekedetei 18,8).
A szent vízkeresztség az Istentől távoli élet végét és a Krisztusban való élet kezdetét jelenti. Erőt közvetít a bűnök leküzdéséhez.
A trinitás nevében véghezvitt keresztség összeköti egymással a keresztényeket. Az Új Apostoli Egyházban megkereszteltek jogosultak a szent úrvacsora fogyasztására.
A „trinitás“ (latin eredetű, jelentése: „háromság“) Isten háromszemélyűségére vonatkozik. A trinitásnak megfelelő keresztség azt jelenti, hogy a keresztségben részesülő személy megkeresztelkedik Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
A szent vízkeresztség és a szent megpecsételés két különböző szentség. Szoros összefüggésben állnak egymással: A két szentség elfogadásával bekövetkezik a víz és Szentlélek általi újjászületés. A szent vízkeresztség mindig megelőzi a szent megpecsételést.
Isten feltámadt Fia az apostoloknak adta a keresztelés véghezvitelének parancsát (v.ö. Máté evangéliuma 28,18-20). Az Új Apostoli Egyházban az apostolok a lelkészi tisztségviselőket is felruházzák a hatalommal, hogy vízzel keresztelhessenek.
Igen, a szent vízkeresztség adományozása Krisztus egyházának minden területén lehetséges és működőképes. A szent vízkeresztség az első lépés a teljes megváltáshoz vezető úton. A keresztség mindenhol érvényes, ahol Isten, az Atya, Fiú és Szentlélek nevében, vízzel keresztelnek. Így tehát a vízkeresztség szentsége a teljes egyházban jelen van. Ennek alapja Isten általános üdvözítő akarata.
Az „úrvacsora“ kifejezés arra az eseményre utal, amikor Jézus Krisztus megalapította ezt a szentséget: A keresztre feszítése előtti estén a páska-vacsorát ünnepelte apostolainak körében.
Isten elrendelésére az első páska-vacsorát az egyiptomi kivonulásuk előtti estén ünnepelték az izraeliták. Hibátlan bárányokat öltek le és készítettek el. Hozzá kovásztalan kenyeret ettek. Isten megparancsolta, hogy az egyiptomi szabadulás emlékére minden évben megünnepeljék a páskát.
A szent úrvacsora más elnevezése: „eucharisztia” („hálaadás”), az „Úr vacsorája” vagy a „kenyér megtörése”.
Igen, van összefüggés: Az első három evangélium írása szerint Jézus az apostolainak körében ünnepelt páska-vacsora alatt alapította az úrvacsorát. Akárcsak a páska-vacsora, az úrvacsora is a megemlékezés vacsorája. A páska ünnepén az izraeliták megemlékeznek szabadulásukról az egyiptomi fogságból és szolgaságból. A szent úrvacsora sokkal átfogóbb értelemben vonatkozik a szabadulásra – megemlékezés az ember megváltására a bűn szolgaságából.
Igen, Pál első levele a korinthusiakhoz 11,23-26 további bizonyíték a szent úrvacsorára: „Az Úr azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isztok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.”
Ezek a szavak képezik az alapját annak a szövegnek, ami a szent úrvacsora megszentelésekor elhangzik.
A „megszentelés“ a kenyér és a bor kiemelése a mindennapi használatból, összekötve felszenteléssel és megszenteléssel. (Lásd: „konszekráció”, magyarázat az 503. kérdéshez).
Mindkét elem, a kenyér és a bor egyaránt szükséges a szent úrvacsora ünnepléséhez. A kenyér, ugyanúgy, mint a bor, az ember táplálékául szolgál. Izráelben a bor az öröm és az eljövendő üdvösség szimbóluma is.
A „szimbólum“ szó görög eredetű, jelentése „jel”, „jelkép” vagy „ismertetőjel”.
A szent úrvacsora a megemlékezés vacsorája: Megemlékezés Jézus Krisztus haláláról, mint ami egyszeri és örök időkre érvényes történés. Jézus Krisztus e szavakkal bízta meg apostolait a szent úrvacsora ünneplésével: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre…” (Lukács evangéliuma 22,19).
Aki részt vesz a szent úrvacsorán, tanúbizonyságot tesz a Jézus Krisztus halálába, feltámadásába és visszajövetelébe vetett hitéről. Aki az Új Apostoli Egyházban rendszeresen részt vesz a szent úrvacsorán, ezzel vallást tesz hitéről, miszerint Jézus apostolai ma is működnek. Ebben az értelemben a szent úrvacsora a vallástétel lakomája is.
A szent úrvacsorában Jézus Krisztus elsőként az apostolokkal, majd a hívőkkel kerül közösségbe. Ezen felül, a szent úrvacsora ünneplésekor a hívők ápolják a közösséget egymással.
Igen, a szent úrvacsora a Bárány eljövendő menyegzőjére utal. Ezért tehát a szent úrvacsora Krisztus visszajövetelével áll összefüggésben.
Az úrvacsora elrendelésekor Jézus azt mondta az apostolok körében: „Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa” (Lukács evangéliuma 22,18).
A menyasszonyi gyülekezet és Jézus Krisztus egyesüléséig a gyülekezet a szent úrvacsorában éli meg a bensőséges és szoros közösséget az Úrral.
Az ostya megszentelésével (konszekráció) jelen van Jézus Krisztus teste és vére.
A megszenteléssel a kenyér és a bor alkotóelemei nem változnak meg, ami azt jelenti, hogy a kenyér és a bor nem alakul át. Társulnak viszont a kenyérhez és a borhoz Jézus testének és vérének alkotóelemei (szubsztancia). Ezt a folyamatot nevezzük „konszubsztanciának”.
A szent úrvacsorában a kenyér és a bor nem jelképei vagy szimbólumai Jézus testének és vérének, mivel Jézus teste és vére a megszentelés után valóban jelen van.
A „konszekráció“ kifejezés a latin „consecrare” szóból ered, ami „fölszentelést”, „megszentelést”, „felavatást” jelent. A szent úrvacsora alkalmából, a kenyér és a bor megszentelésére használjuk.
A „szubsztancia“ görög eredetű szó, jelentése „jelleg”, „sajátosság”, „állag”. Arra vonatkozik, amiből valami összetevődik.
Igen, Jézus Krisztus áldozata jelen van a szent úrvacsorában. Ez az áldozat azonban nem ismétlődik, hanem „egyszer s mindenkorra” adatott (A zsidókhoz írt levél 10,10.14).
A szent vízkeresztség és a szent megpecsételés szentségével ellentétben a szent úrvacsora minden istentiszteleten ünneplésre kerül, mert életközösségben tartja az embereket Jézus Krisztussal. Általa merítünk Jézus lényéből.
Krisztus teste és vére addig marad jelen a megszentelt ostyákban, míg magukhoz nem veszik az erre vágyakozó hívők.
A bűnbocsánat és a szent úrvacsora szoros kapcsolatban áll egymással, mert mindkettőnek az alapja Jézus Krisztus áldozata.
A szent úrvacsora szentsége nem jelenti egyben a bűnök megbocsátását is. A bűnbocsánat szükséges ahhoz, hogy azt követően méltón, vagyis bűntől megtisztult állapotban vehesse magához az ember a szent úrvacsorát.
A szent úrvacsorát Jézus Krisztus az apostolok körében alapította, és rájuk bízta. Ott, ahol apostolok vagy általuk felhatalmazott lelkészi tisztségviselők munkálkodnak, adott a szent úrvacsora minden aspektusa.
A szent úrvacsora megszentelése (konszekráció) meghatározott szöveggel történik, aminek alapja Pál első levele a korinthusiakhoz 11,23-tól és Máté evangéliuma 26,26-tól:
„Az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek nevében megszentelem a kenyeret és a bort a szent úrvacsorára, és belehelyezem Krisztus egykor hozott, mindörökké érvényes áldozatát. Mert az Úr vette a kenyeret és a bort, hálát adott és mondta: Ez az én testem, amit értetek adok. Ez az én vérem, az új szövetség vére, ami kiontatik a bűnök bocsánatára. Egyetek és igyatok, cselekedjétek az én emlékezetemre! Mert valahányszor esztek ebből a kenyérből és isztok ebből a borból, az Úr halálát hirdetitek, amíg vissza nem jön. Ámen!”
Először megszentelésre kerülnek az ostyák. Ez úgy történik, hogy a felhatalmazott tisztségviselő mindkét tenyerét a fedetlen kelyhek fölé tárja, és elmondja a megszentelés szövegét.
Azután a tisztségviselők és a gyülekezet megkapják Jézus Krisztus testét és vérét, borral megcsepegtetett ostya formájában. Az átadás e szavakkal történik: „Fogadd Jézus testét és vérét!”
A szent úrvacsora méltó fogyasztásának előfeltétele - az azt megelőző bűnbocsánat mellett – a hit Jézus Krisztusban és az ő áldozatában.
A szent úrvacsora bensőséges lelki közösséget teremt Jézus Krisztussal. Közvetíti Isten Fiának lényét és erejét. Mindemellett a szent úrvacsora a hívők egymás közötti egységét is szolgálja, mert közösen növekszenek bele Jézus Krisztus lényébe. Ezért a szent úrvacsora fontos eszköz a Krisztus visszajövetelére történő felkészülésben.
„Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk” (Pál első levele a korinthusiakhoz 10,17).
Az Új Apostoli Egyházban megkereszteltek, a megpecsételtek és a gyülekezetbe felvettek jogosultak arra, hogy rendszeresen részt vegyenek a szent úrvacsorán.
Vendégként, az előírásnak (rite) megfelelően megkeresztelt keresztények szintén részesülhetnek a szent úrvacsorában.
Más egyházak úrvacsora-ünneplésénél jelen vannak a szent úrvacsora egyes fontos elemei. Ott is hálával és hittel eltöltve emlékeznek meg Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról. Az újapostoli keresztények azonban feltétlenül vegyék figyelembe, hogy ha rendszeresen részt vesznek más egyházakban az úrvacsora ünneplésén, ezzel lényegében elfogadják más egyházak tanítását.
A szent megpecsételés az a szentség, mely során egy apostol kézrátétele és imádkozása által a hívő megkapja a Szentlélek ajándékát. Isten gyermeke lesz, és elhívott az első zsengeségre.
Az újszövetségi levelekben a „megpecsételés“ a Szentlélek közvetítését jelenti: „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe” (Pál második levele a korinthusiakhoz 1,21.22).
„Őbenne [Krisztusban] titeket is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel” (Pál levele az efezusiakhoz 1,13).
„Ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára” (Pál levele az efezusiakhoz 4,30).
Igen, a Szentlélek, mint Isten háromságának egyik személye, az Atyához és a Fiúhoz hasonlóan öröktől fogva működik. Az Ószövetségben eltöltött személyeket, akiket Isten bizonyos feladatokra kiválasztott.
„Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és felkente őt [Dávidot] testvérei jelenlétében. Akkor az Úr Lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt” (Sámuel első könyve 16,13).
„Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem” (A zsoltárok könyve 51,13).
Igen, az Ószövetségben több utalás (pl. Ezékiel próféta könyve 36,27) található arra, hogy Isten Szentlelke sok emberre kiárad. Fontos bizonyítéka ennek, amit Jóel próféta könyve 3,1.2 verseiben olvashatunk: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prédikálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm lelkemet abban az időben” (lásd Az apostolok cselekedetei 2,15-től is).
Igen, Jézus többször megígérte apostolainak, hogy elküldi a Szentlelket, pl.: „Amikor eljön a Párfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam” (János evangéliuma 15,26).
Pünkösdkor, Jeruzsálemben teljesült az ígéret, amikor a Szentlélek kiáradt a tanítványokra.
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak” (Az apostolok cselekedetei 2,1-4).
Megkeresztelkedése után leszállt Jézusra a Szentlélek. Keresztelő János tanúbizonyságot tett erről: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta” (János evangéliuma 1,32). Ez az esemény „felkenésnek” is tekinthető.
„Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten” (János evangéliuma 6,27).
Jézus Keresztelő János általi megkeresztelkedése és a Szentlélek reá szállása utalások a szent vízkeresztség és a szent megpecsételés szentségére.
Jézus Szentlélekkel történő felkenése a Messiássá emeli őt. Jelzés a szent megpecsételésre. Az apostolok cselekedetei 10,37.38 is erre utal: „Ti tudjátok, mi történt, kezdve Galileától az egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal.”
Már az Ószövetségben felkentek embereket olajjal bizonyos feladatok teljesítéséhez. Ilyen felkenésben részesültek próféták, királyok és papok. Lásd „Messiás” (= „a Felkent”), 111. és 112. kérdés.
Pünkösdi prédikációjában Péter apostol azt válaszolta az őt hallgatóknak, amikor megkérdezték, mit tegyenek: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (Az apostolok cselekedetei 2,38).
Fontos utalást találunk a megpecsételésre az Apostolok Cselekedetei 8,14-17 verseiben: „Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.”
A Szentírás eme bizonyságtétele szerint a szent megpecsételés az apostoli tisztséghez kapcsolódik. Bizonyíték erre az Apostolok Cselekedetei 8,18 is: Simon, aki korábban varázslással foglalkozott, később pedig eljutott a hitre és megkeresztelkedett (v.ö. Az apostolok cselekedetei 8,9.18-tól), „látta, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek”.
Ez az esemény rávilágít, hogy a szent vízkeresztség és a szent megpecsételés elkülönül egymástól. Hasonlót olvasunk az Apostolok Cselekedetei 19,1-6 versekben: Efezusban a tanítványok csak a János megtérésre felszólító keresztségében részesültek. Amikor eljutottak a Jézus hitére, először megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. Azután megkapták az apostoltól a Szentlélek ajándékát: „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek.”
A szent megpecsételés szentségét az apostolok adományozzák, amikor a megkeresztelt hívőnek az Atya, Fiú és Szentlélek Istennek nevében közvetítik a Szentlelket. Kezüket a megkeresztelt fejére teszik, és imádkoznak.
A szent megpecsételés elfogadásának feltétele a háromszemélyű Istenbe és a Jézus Krisztus apostolaiba vetett hit. A hívőnek előtte részesülnie kell a formának megfelelően véghezvitt vízkeresztségben. Tanúbizonyságot tesz hitéről, és megfogadja, hogy követi Krisztust.
A szent megpecsételésben minden ember részesülhet, aki eleget tesz az előírt feltételeknek. A szentséget felnőttek és gyermekek egyaránt megkaphatják. Gyermekek megpecsételésekor a szülők, ill. a gyermekek nevelésére jogosult személyek tesznek tanúbizonyságot a hitről. Megfogadják, hogy a gyermekeket újapostoli hitben nevelik.
A két szentség, vagyis a szent vízkeresztség és a szent megpecsételés, együtt jelenti a „víz és Szentlélek általi újjászületést”. Általa Isten megteremti az „új teremtményt” – az életet Istentől.
„Jézus így felelt: Bizony, bizony mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába” (János evangéliuma 3,5).
„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (Pál második levele a korinthusiakhoz 5,17).
A szent megpecsételés a víz és Szentlélek általi újjászületés egyik alkotóeleme. Benne befejezésre jut, amit Isten a szent vízkeresztségben megkezdett. Az ember megújulása Isten, a Szentlélek által történik, aki ezzel „újjáteremtőnek” mutatkozik meg.
A szent megpecsételéssel az ember maradandóan megtelik Szentlélekkel. Isten részesíti a saját lényéből; ennek során Isten erejét, Isten életét és Isten szeretetét kapja ajándékul: „Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” (Pál levele a rómaiakhoz 5,5).
A megpecsételt ember Isten tulajdona lesz; Isten Lelke maradandó lakhelyet talál benne (v.ö. Pál levele a rómaiakhoz 8,9).
Most már Isten gyermeke, elhívott az első zsengeségre: az újjászületés tehát kihatással van a jelenben az istengyermekségre és az eljövendő első zsengeségre.
Mint Isten gyermekei, Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk. A „gyermeki lélek”, mely a megpecsételés által az emberben működik, bizalommal eltöltve „jóságos Atyának” szólítja Istent.
Ha a megpecsételt lélek teret biztosít a Szentlélek kibontakozásához, akkor kialakulnak és fejlődnek az isteni erények. Ezeket jelképesen a “Szentlélek gyümölcseinek” nevezzük (Pál levele a galatákhoz 5,22).
„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.“ (Pál levele a galatákhoz 5,22.23).
Az „istengyermekség“ fogalma különféle aspektusokkal bír:
- Minden ember Isten gyermeke, mert mindenkit Isten teremtett, és ezért „Atyának” szólíthatja a Mindenhatót.
- Az Ószövetség idején Isten úgy gondoskodott Izráel népéről, mint egy atya. Ezért Izráelt Isten „elsőszülött fiának” is nevezik (v.ö. Mózes második könyve 4,22.23). Izráel tehát gyermeki kapcsolatban állt Istennel. Amikor a Hegyi Beszédben Jézus a zsidókhoz szólt, szintén „mennyei Atyjuknak” nevezte.
- Nekünk, keresztényeknek megadatott a „Mi Atyánk”, és ebben az imádságban bizalommal eltöltve fordulunk Istenhez, a mi Atyánkhoz.
- Ezen kívül, az „istengyermekség“ minden olyan Isten előtti szituációra vonatkozik, ami a szentségek elfogadásával, a hittel és Krisztus eljövetelének elvárásával jellemezhető. Az istengyermekség a víz és Szentlélek általi újjászületéssel nyerhető el. Az újjászületettek - mint Isten gyermekei - ígéretül kapták, hogy a Mindenható örökösei lesznek.
„… a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atya! Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak” (Pál levele a rómaiakhoz 8,15-17).