06. Jézus Krisztus egyháza
Az „egyház” egy vallási felekezet (denomináció), pl. Új Apostoli Egyház vagy Katolikus Egyház elnevezése. Ezen kívül egy településen belüli közösséget jelenthet.
denomináció, latin nevén „denominatio”: jelzéssel ellátott, megnevezett
A hit vonatkozásában az „egyház” egy intézmény, melynek feladata, hogy közvetítse az embereknek az üdvösséget Krisztusban. Az emberek, akik az egyházhoz tartoznak, elhívottak az örök közösségre Istennel.
Ezen kívül az „egyház” jelentése, hogy az embernek már ma része van a háromszemélyű Istennel való közösségben, mivel ő igéjével és a szentségekkel a hívőkhöz fordul, akik imádják és dicsőítik Istent. Az egyházban a hívők közösséget ápolnak egymással. Az egyházi élet középpontjában az istentisztelet áll.
Igen, a Krisztushoz-tartozáshoz fontos az egyház, mert csak itt lehetséges Isten igéjének hallása, a szentségekben való részesülés és a közösség Istennel, ill. egymással. Összességükben ezek a részelemek egymástól elválaszthatatlanul szükségesek az üdvösség elnyeréséhez. Egyház nélkül az embernek erre nincs lehetősége.
Jézus Krisztus alapította az egyházat. Nem csak egy tanítást hagyott hátra, hanem az üdvösség közvetítéséhez egy intézményrendszert is megteremtett, mégpedig egyházát. Eredete tehát Isten Fia, aki eljött a földre, és emberként cselekedett az emberek között: tanítványokként embereket hívott el az ő követésére, prédikált, csodákat tett, megbocsátotta a bűnöket, megígérte és elküldte a Szentlelket.
Jézus Krisztus személye és cselekedete az alapfeltétele annak, hogy létezik az egyház.
Egyházának „feje” Jézus Krisztus.
Jézus Krisztus egyházának két feladata van. Első feladata, hogy elérhetővé tegye az emberek számára az üdvösséget és az örök közösséget Istennel. Második feladata abban áll, hogy benne az emberek imádattal és dicsőítéssel forduljanak Istenhez.
Igen, van különbség. Az Új Apostoli Egyházban és a többi keresztény egyházban különböző módon és különböző mértékben válik nyilvánvalóvá Jézus Krisztus egyetlen egyháza.
lásd 386. kérdés is
Jézus Krisztus fontos jelentőségű cselekmények véghezvitelével alapította az egyházat:
- tanítványokat gyűjtött maga köré (v.ö. Márk evangéliuma 1,16-tól),
- prédikált Isten országáról (v.ö. Márk evangéliuma 1,14.15),
- kiválasztotta az apostolokat (v.ö. Lukács evangéliuma 6,12-16),
- elrendelte a péteri szolgálatot (v.ö. Máté evangéliuma 16,18),
- első alkalommal megünnepelte a szent úrvacsorát (v.ö. Máté evangéliuma 26,20-29),
- nagypénteken meghozta az áldozatot (v.ö. Máté evangéliuma 27,50),
- húsvétkor feltámadt a halottak közül (v.ö. Máté evangéliuma 28,1-től),
- megbízta az apostolokat, hogy hirdessék az evangéliumot, és kereszteljenek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében (v.ö. Máté evangéliuma 28,19.20),
- pünkösdkor elküldte a Szentlelket (v.ö. Az apostolok cselekedetei 2,1-től).
Igen, az Ószövetségben vannak utalások Jézus Krisztus egyházára, így például:
- a bárka: Benne Nóé és családja menekülésre talált az özönvíztől. Nóé és családja számára a bárka a menekülésükre szolgált. Így Krisztus egyháza a bűnösök megmenekülését szolgálja (v.ö. Péter első levele 3,20.21).
- a tíz parancsolat, melyeket Mózes a Sínai-hegyen kapott: Bennük kifejezésre jut az isteni akarat, amit Mózes, Isten szolgája tudtul adott Izráel népének. Krisztus egyházában az isteni akaratot az evangélium hirdetése közvetíti az egybegyűlteknek, vagyis a gyülekezetnek.
Az Újszövetség különféle képekben és példákban ábrázolja és írja le Jézus Krisztus egyházának jellegét. „Krisztus teste” az egyházra vonatkozó jelzők egyik legfontosabbika; ez a kép az egyházat a testhez hasonlítja: „Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai” (Pál levele a rómaiakhoz 12,4.5).
A „Krisztus teste” kép mindazokra vonatkozik, akik Jézus Krisztushoz tartoznak, mert ők meg vannak keresztelve, hisznek őbenne, és Uruknak vallják. Ahogy a test tagjai egy szervezethez tartoznak, úgy tartoznak a megkereszteltek közösen Jézus Krisztus egyházához.
Jézus Krisztusnak két lénye és sajátossága van. Ezek visszatükröződnek egyházában is.
Amikor Jézus két lényéről van szó, akkor ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus egyszerre volt igaz Isten és igaz ember. Ezt jól igazolják az életéből vett példák: Amikor életre keltette a halott Lázárt, igaz Istenként cselekedett (János evangéliuma 11,43-47). Igaz emberként például éhezett és szomjazott, mint bármely más ember (János evangéliuma 4,7).
Jézus isteni lénye láthatatlan, emberi lénye látható volt.
Így van az egyházzal is: Van egy láthatatlan oldala és egy látható oldala. E két oldal, akárcsak Jézus Krisztus két lénye, egymástól elválaszthatatlanul összetartozik.
Krisztus egyházának láthatatlan részét többek között az üdvözítő cselekményekben éljük meg. Az emberek számára láthatatlanok, és csak hitben fogadhatók be.
Példák az üdvözítő cselekményekre:
- ha Isten megbocsátja a bűnöket,
- ha a vízkeresztség elmossa az örökölt bűnt,
- ha Isten megajándékoz a Szentlélekkel,
- ha a szent úrvacsora ünneplésekor részesülünk Krisztus testében és vérében,
- ha az elhunytak részesülnek a szentségekben,
- ha cselekményekre (konfirmáció, tisztségbe szentelésre, stb.) kerül sor,
- ha emberi beszéd által a prédikációban Isten szól hozzánk,
- ha a gyülekezet áldásban részesül.
Az egyház látható oldalát többek között akkor éljük meg, ha az emberek cselekszenek az egyházban. Ez megtapasztalható – például,
- ha az emberek vallást tesznek Jézus Krisztusról,
- ha istentiszteletet ünnepelünk,
- ha a kereszteléshez megszentelésre kerül a víz, és bekövetkezik a keresztelés cselekménye,
- ha a tisztségviselők megszentelik a kenyeret és a bort a szent úrvacsorára, és adományozzák a szent úrvacsorát,
- ha az apostolok kézrátétellel véghezviszik a szent megpecsételést,
- ha prédikációra kerül sor,
- ha a hívők imádkoznak,
- ha mindennapi gyakorlat a felebaráti szeretet.
Igen; Jézus Krisztus egyházának láthatatlan oldala tökéletes. Ezzel megfelel Jézus Krisztus isteni lényének. Számunkra, emberek számára elképzelhetetlen Jézus Krisztus egyházának nagysága, mértéke és tökéletessége, és még a hívők számára sem teljesen megérthető.
Nem; Jézus Krisztus egyházának látható oldala nem tökéletes. Ugyanis a benne tevékenykedő emberek nem mindig bizonyították Jézus szeretetét, irgalmasságát, igazságosságát és jóságát.
Az egyházban bűnös emberek tevékenykednek, akik hibákat követnek el. Ezért az egyházban előfordulhatnak tévedések, tévutak és kisiklások is, melyekre az emberiség hajlamos.
Krisztus egyházának látható oldala alapvetően különbözik Jézus emberi lényétől: Ellentétben az egyház látható oldalával, melynek vannak hiányosságai, Jézus Krisztus a maga emberi lényében is tökéletes és bűntelen volt.
Jézus Krisztus egyháza – látható és láthatatlan oldalával együtt – ezzel a négy jellemzővel rendelkezik: egység, szentség, általános közösség és apostolság. Az egyház e négy jellemzőjének neve: „notae ecclesiae”.
Az egyház egy, mert csak egyetlen Isten létezik. Az egyház bizonyságot tesz Isten, az Atya, a Fiú és a bennünk működő Szentlélek egységéről. Jézus az egymás közötti és az egymás iránti szeretetet azoknak a jellemvonásainak nevezte, akik hozzá tartoznak és követik őt. Így az egyházban kifejezésre jut Isten lénye: „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne” (János első levele 4,16).
Az egyház szent, mert a háromszemélyű Isten szent. Krisztus egyházában Isten az ige és a szentségek által munkálkodik.
Az egyház „általános közösség”, mert Isten minden ember, élők és holtak számára egyaránt jelen van. Az evangélium hirdetésének nincsenek határai.
Az egyház apostoli, mert az apostoli tanítást hirdeti, és benne az apostoli tisztség munkálkodik.
Jézus Krisztus egyházának négy jellemzője – egység, szentség, általános közösség és apostolság – a különböző keresztény egyházfelekezetekben eltérő módon és eltérő mértékben tapasztalható meg.
Legegyértelműbben ott válnak nyilvánvalóvá Jézus Krisztus egyházának jellemvonásai, ahol az apostolok munkálkodnak: adományozzák a három szentséget élőknek és holtaknak, valamint hirdetik Isten igéjét, a súlypontot Krisztus hamarosan bekövetkező visszajövetelére fektetve. Ott épült fel az Úr megváltó műve.
Az „Úr megváltó műve” fogalom alatt általánosságban Jézus üdvözítő tettét értjük, ami lezárult. Itt alkalmazva azonban az egyház azon részét jelenti, ahol az apostolok munkálkodnak, és közvetítik azokat az üdvözítő adományokat, melyek az első zsenge, vagyis Krisztus menyasszonyának felkészítését szolgálják.
Az Úr megváltó művében Jézus Krisztus apostolok által egybegyűjti és felkészíti menyasszonyi gyülekezetét az ő visszajövetelére. Ezeket a feladatokat ma az apostolok teljesítik, akik az Új Apostoli Egyházban tevékenykednek.
Jézus Krisztus egyháza először pünkösdkor jelent meg, amikor kiáradt a Szentlélek. Péter apostol prédikált, és kb. 3.000 ember vált hívővé. Megkeresztelkedtek, és az apostolokkal együtt megalkották az első keresztény gyülekezetet. Mindez Jeruzsálemben történt.
Az első keresztények „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (Az apostolok cselekedetei 2,42). Ez meghatározó jelentőséggel bír Jézus Krisztus egyházában.
Az első gyülekezetek fejlődésébe bepillantást nyújt az Újszövetség: az Apostolok Cselekedetei és az apostolok levelei.
Pünkösdöt követően, a Szentlélek kitöltése után kiteljesedett Jézus Krisztus egyháza: apostolok és más tisztségviselők munkálkodtak benne. Hirdették az evangéliumot, adományozták a szentségeket.
A Római Birodalom egész területén alakultak gyülekezetek, a kereszténység egyre terjedt zsidók és pogányok között.
Az első keresztények idejében a Római Birodalom uralta a világot. Körülzárta az egész földközi-tengeri térséget, valamint a Közel-Keletet. Az evangélium terjesztéséhez jól kiépített úthálózatával illetve egységes görög (később latin) érintkezési nyelvével a Római Birodalom nagy lehetőséget biztosított.
A Jézus Krisztustól kapott küldetésük teljesítése érdekében – tanítsanak és kereszteljenek meg minden népet – az apostolok különböző területeken tevékenykedtek. Péter és Jakab apostol elsősorban a zsidóknak hirdette az evangéliumot, Pál és Barnabás a Földközi-tenger térségének pogány országaiba utazott. Az evangélium üzenete eljutott ázsiai és afrikai országokba is, gyülekezetek alakultak Egyiptomban, Törökországban, Görögországban, Olaszországban, Líbiában, Macedóniában, Szíriában és Cipruson.
Krisztus szolgálatában az apostolok sok fáradságot, hosszú utazásokat és szenvedést vállaltak magukra. Pál apostol második levele a korinthusiakhoz 11,25-28 verseiben Pál apostol leírja élményeit: „Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklatottságom és az összes gyülekezet gondja.”
Az üldözések miatt sok keresztény elmenekült Jeruzsálemből (v.ö. Az apostolok cselekedetei 8,1; 11,19). Új környezetükben is megismertették az ott élő embereket a keresztény hittel, és hirdették az Úr igéjét, mint például Fülöp tette Samária fővárosában.
A „misszió“ szó latin eredetű, jelentése „küldetés”, „megbízás”. Akkor használatos a fogalom, ha a cél a nem keresztények megnyerése a keresztény hit, az evangélium elfogadására és követésére.
A Szentírás csak igen kevés támpontot nyújt. A Biblián kívüli írásokból arra következtethetünk, hogy sok apostol mártírhalált halt. Nagy valószínűséggel az apostolok közül János apostol élt és munkálkodott a legtovább. Jeruzsálem lerombolása után (Kr.u. 70) Kis-Ázsiában tartózkodott, és főként az efezusi gyülekezetet támogatta.
A „mártír“ kifejezés a görög „martys” szóból ered, ami „tanút” jelent. „Mártírok” („vértanúk”) azok az emberek, akik a hitük miatt szenvednek, sőt, talán erőszakos halált is halnak. Példa erre István diakónus, akit megköveztek, mert vallást tett Jézus Krisztusról. Megkövezésének történetét az Apostolok Cselekedetei 7-ben olvashatjuk.
Az első apostolok halála után betöltetlen maradt a tisztség, melyet Jézus a szentségek adományozására, a bűnök megbocsátására és az evangélium hirdetésére alapított. Ezért a Szentlélek adományozása már nem volt lehetséges. Az apostoli tisztségből új tisztségek sem léphettek elő. Az evangélium azonban ennek ellenére terjedt. Hívő emberek tovább vitték az evangéliumot és a keresztény értékrendet.
Az első keresztény gyülekezetek tagjait a pogány országokban istentagadás miatt üldözték, mert nem tisztelték azokat az isteneket, akikben ott hittek. A keresztényeket okolták és vádolták a rossz termésért, földrengésekért vagy árvizekért is – ami szintén okot szolgáltatott az üldözésükre. A római császárok megpróbálták kiirtani a kereszténységet; az első keresztényüldözésre Kr.u. 64-ben került sor Rómában, Néró császár uralkodása alatt.
Igen, az első apostolok halála és a keresztényüldözések ellenére növekedett az egyház. Emberek, akik hittek Jézus Krisztusban és Uruknak tekintették, részesültek a vízkeresztség szentségében. Ezzel Krisztus testének részévé váltak. Ily módon Jézus Krisztus egyháza az egész földkerekségen terjeszkedett.
A prédikációkban egyre inkább háttérbe szorult Krisztus visszajövetelének várása. Az Isten Fiának életébe és működésébe, az ő halálába és feltámadásába vetett hit azonban tovább élt.
A Szentírás indíttatására rögzítésre kerültek az ősegyházi hitvallások. Egyházi gyűléseken (zsinatokon) megfogalmazódott a háromszemélyű Istenről és a Jézus két lényéről szóló tanítás, aminek elfogadása kötelezővé vált a keresztény hit számára.
Miután az első apostoli korszak apostolai meghaltak, az apostoli tisztséget már senki nem képviselte. Maga az apostoli tisztség azonban továbbra is változatlanul létezett. 1832-ben Isten újra betöltötte ezt a tisztséget.
Angliában, Skóciában és Németországban különböző vallásfelekezetek (latinul: konfessziók) hívei imádkoztak, és reménykedtek abban, hogy a Szentlélek ismét erőteljesen működik majd, úgy, mint az első apostolok idején. Ezzel összefüggésben állt a várakozás, hogy Isten újból elküld apostolokat.
Végül 1832-ben, Londonban a Szentlélek tisztségbe hívott John Bate Cardale személyében egy hívő férfit, akit Henry Drummond által apostolnak szólított. John Bate Cardale apostolként 1832 karácsonyán vitte véghez első cselekményét, ami tisztségbe szentelés volt.
Az apostolok újbóli elhívásával Krisztus egyházában ismét voltak viselői az apostoli tisztségnek. Tehát a tisztség, ami teljhatalmat kapott minden szentség adományozásához, amely ébren tartja Krisztus hamarosan bekövetkező visszajövetelének bizonyosságát és arra szolgál, hogy a menyasszonyi gyülekezetet - akárcsak Krisztus egyházának alapító fázisában - felkészítse erre az eseményre, ismét be volt töltve: ettől kezdve adományozható volt a Szentlélek ajándéka. Újból apostolok által történt a bűnbocsánat hirdetése. Ugyancsak így kerülhetett sor ezentúl a tisztségbe szentelésre is.
Egyházát Jézus Krisztus kormányozza. Ebben szolgálják őt az apostolok. Az apostoli tisztség az egyház eredeti tisztsége. Ez az egyetlen tisztség, amit maga Jézus adott. Az apostolok legfontosabb feladata az evangélium hirdetése az egész világon, a bűnbocsánat hirdetése, a szentségek adományozása élőknek és holtaknak, tisztségviselők felszentelése. Az apostolok munkálkodásával így összegyűlik a menyasszonyi gyülekezet, és felkészül Krisztus visszajövetelére.
Jelen korunkban apostolok az Új Apostoli Egyházban munkálkodnak. Az apostoli tisztség azonban nem csak az Új Apostoli Egyháznak, hanem Jézus Krisztus egész egyházának adatott. Az apostoli tisztség feladata, hogy hatását az egyház minden részében kifejtse.
Az apostolok minden néphez elküldettek, megbízásukat úgy teljesítik, hogy a világ összes országában gyülekezeteket alapítanak, és a hívőket Jézus Krisztushoz vezetik.
Az összes szentség – szent vízkeresztség, szent úrvacsora, szent megpecsételés – adományozásának feladatát az apostoli tisztség kapta. Az apostolok holtaknak is adományozzák a szentségeket.
Szent megpecsételésben kizárólag apostolok részesíthetik a hívőket.
Az Új Apostoli Egyházban a szent úrvacsorát és a szent vízkeresztséget lelkészi tisztségviselők is adományozzák, az apostolok megbízásából.
A szent vízkeresztség adományozása Krisztus egész egyházának megbízása: Mindenhol, ahol Istennek, vagyis az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében vízzel keresztelnek, hívő emberek Jézus Krisztus egyházának tagjaivá válnak.
Krisztus visszajövetelekor az egyház egyik része, a menyasszonyi gyülekezet (első zsenge) elragadtatik, majd Jézus Krisztussal ünnepli a Bárány menyegzőjét (v.ö. A jelenések könyve 19,6.7).
Az egyház másik része a földön marad, és győzedelmeskednie kell a megpróbáltatások felett, melyek a földön maradt keresztények ellen fognak irányulni (v.ö. A jelenések könyve 12).
„Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya” (A jelenések könyve 19,6.7).
„Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte. Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele” (A jelenések könyve 12,13.17).
Jézus Krisztus egyházához tartoznak azok az emberek, akik hisznek Jézus Krisztusban és Uruknak vallják Isten Fiát. Részesültek a vízkeresztségben a háromszemélyű Isten, vagyis az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
De messze nem minden megkeresztelt ember hisz és tesz tanúbizonyságot. Ennek következtében nem tartozik minden megkeresztelt ember Krisztus egyházához.
A vallásfelekezetek (denomináció) sokrétűségének oka az evangélium eltérő magyarázata, valamint a kulturális, szociális és történelmi különbségek.
Tágabb értelemben „kultúrának” nevezhető minden, amit emberek hoznak létre. Az emberek és a népek kultúráját több minden befolyásolja: életmódjuk, történelmük, tapasztalataik, vallási és politikai hovatartozásuk, szokásaik, értékrendjük és meggyőződésük stb.
A „szociális” kifejezés eredete a latin „socius” szó, jelentése „közösen, összekötve, szövetségben”. Akkor használjuk, ha azt akarjuk kifejezni, hogy valaki foglalkozik felebarátjával, a közösséggel, és törődik másokkal.
Jézus Krisztus egyháza ott tapasztalható meg, ahol – különböző mértékben - megnyilvánul egység, szentség, általános közösség és apostolság.
Legegyértelműbben ott tapasztalható meg Jézus Krisztus egyháza, ahol jelen van az apostolság, a három szentség adományozása élőknek és holtaknak, valamint az igazi igehirdetés. Ott van az Úr megváltó műve, melyben felkészül Krisztus menyasszonya a Bárány menyegzőjére.
Krisztus visszajövetelekor az egyház egyik része - a menyasszonyi gyülekezet - elragadtatik. Az egyház másik része a földön marad, és győzedelmeskednie kell az antikrisztusi megpróbáltatások felett. A békesség birodalmában azáltal ismerhető fel az egyház, hogy a királyi papság minden, valaha is élt emberrel megismerteti az evangéliumot. Az új teremtésben örök imádat és dicsőítés övezi Istent.
Az egyes vallásfelekezeteket összekötő elemek: az Isten, vagyis az Atya, Fiú és Szentlélek nevében véghezvitt keresztelés, a vallástétel Jézus Krisztusról és a háromszemélyű Istenbe vetett hit.
A hívők által, akik hitük szerint élnek és Uruknak vallják Krisztust, az egyház megtapasztalható a hit, a reménység és a szeretet közösségeként.