07. A tisztség
Általánosságban „tisztség” fogalom alatt egy funkciót vagy felszenteléssel járó beosztást értünk, melyhez konkrét feladatkör és felelősség tartozik. Emellett a tisztség viselői rendelkeznek a tekintéllyel, hogy egy közösséget vezessenek, és megfelelő döntéseket hozzanak.
A lelkigondozói tisztség felszenteléssel kapott felhatalmazás, áldás és megszentelés Krisztus egyházának szolgálatára. A lelkigondozói tisztség a Szentlélek erejéből tölti be megbízását.
A lelkigondozói tisztség eredete abban áll, hogy Isten, az Atya elküldte Jézus Krisztust. Jézus Krisztus tehát Isten küldötte. Mint ilyen, teljhatalmat kapott, megáldott és megszentelt volt az emberek megváltásáért. Az apostolok Jézus Krisztus küldöttei.
A lelkigondozói tisztség mindig összefüggésben áll Jézus Krisztussal és az általa elküldött apostolokkal. A tisztség és az apostolság tehát szorosan kapcsolódik egymáshoz: ott létezik lelkigondozói tisztség, ahol az apostoli tisztség működik.
A királyok, papok és próféták munkálkodása alapján már az Ószövetségben találunk utalásokat a lelkigondozói tisztségre: a király uralkodik, a pap közvetíti Isten áldását, a próféta hirdeti az isteni akaratot. Ezek a „beosztások” mind a lelkigondozói tisztségre mutatnak.
Jézus Krisztusban minden egyesült, ami az Ószövetségben a tisztséghez kötődött – ő egyszerre volt király, pap (lelkigondozó) és próféta.
Lelkigondozói tisztséget Jézus Krisztus megbízásából az apostol közvetít. Aki a tisztséget kapja, részt kap az apostol teljhatalmából. Az apostol megbízásából munkálkodjon ezzel a teljhatalommal. Így a tisztséggel felszentelt személy az apostol nevében cselekszik, és őt helyettesíti adott tisztségének teljes terjedelmében. A küldött felelősséggel és kötelezettséggel tartozik küldőjével szemben.
Példák a felhatalmazással történő cselekményekre:
Amikor az apostol hirdeti a bűnbocsánatot, a Jézus Krisztustól kapott felhatalmazásából teszi (lásd 424. kérdés). Ezért az apostol e szavakkal hirdeti a bűnbocsánatot: „Most hozom nektek az örömhírt: Az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten Fiának nevében a ti bűneitek bocsánatot nyertek.”
Amikor egy lelkészi tisztséget viselő személy hirdeti a bűnbocsánatot, az apostol megbízásából cselekszik. Ezért a lelkészi tisztség viselői e szavakkal hirdetik a bűnbocsánatot: „Az apostol megbízásából hozom nektek az örömhírt: Az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten Fiának nevében a ti bűneitek bocsánatot nyertek.”
A felszentelés, vagyis tisztségbe iktatás által a tisztségbe lépő személy adottságai felélednek, megsokszorozódnak, és azokat az Úr szolgálatába ajánlják. Ezen kívül az áldás még további erőt is közvetít.
Felszentelésekor (tisztségbe iktatásakor) a tisztségviselő részesül Isten szentségében – a tisztség szent, a tisztség viselője bűnös ember marad. A Szentlélek erejéből a tisztségviselő szent cselekményeket is véghezvihet, szolgálhatja Istent és a gyülekezetet.
Minden megkeresztelt ember felszólítást kap, hogy a felebarátja iránti tevékeny szeretettel és hitéről tett vallástétellel szolgálja az Urat (v.ö. János evangéliuma 12,26).
„Szolgálatnak” tartjuk, ha Jézus Krisztus egyházában egyes hívők eleget tesznek bizonyos megbízásoknak és a rájuk ruházott feladatok teljesítésének, melyek a többi hívő és az evangélium hirdetésének javát szolgálja. Ilyen szolgálat teljesíthető mindenütt, ahol a megkereszteltek szóban és tettekben vallást tesznek Jézus Krisztusba, az Urukba vetett hitükről.
A szolgálat abban különbözik a lelkigondozói tisztségtől, hogy felszentelés nélkül gyakorolható.
Igen, az Új Apostoli Egyházban gyakorolhatók szolgálatok felszentelés nélkül. Ezekhez tartoznak az egyházi megbízások a gyerekek és fiatalok hitoktatására, a zenei háttér és kíséret biztosítása az istentiszteleteken és a beteg testvérek látogatása.
Egyházának Jézus Krisztus közvetlenül csak egyetlen tisztséget adott, mégpedig az apostoli tisztséget. Apostolait felhatalmazta, megáldotta, megszentelte és felruházta a Szentlélekkel: „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak” (János evangéliuma 20,21-23). Az apostolokra bízta a szentségek adományozásának igazgatását. Áldozata ily módon minden ember számára elérhető (v.ö. Máté evangéliuma 28,19.20).
Az „apostolság“ fogalmát mindenekelőtt akkor használjuk, ha az apostoli tisztséget annak teljességében jellemezzük („apostolság” = Jézus apostolai). A lelkészi tisztségviselők és a diakónusok az “apostolság” megbízásából cselekszenek, és kiveszik részüket a lelki gondozásban, az igehirdetésben és a szentségek adományozásában.
Az apostoloknak a „szentségek igazgatásához“ kapott teljhatalma azt jelenti, hogy az apostolok Jézus Krisztustól kaptak megbízást a szentségek adományozásához. Még ha nem is minden szentséget adományoznak maguk az apostolok, a szentségek mégis mindig szoros kapcsolatban állnak az apostoli tisztséggel.
Az apostoli tisztség működése pünkösdkor kezdődött az egyházban. Magát a tisztséget azonban már korábban apostolaira ruházta Jézus Krisztus.
„Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét, és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket. Kiválasztotta tehát a tizenkettőt…” (Márk evangéliuma 3,14-16).
Az „apostol“ elnevezés „küldöttet“ jelent, és a görög „apostolos” szóból ered. Az apostolok Jézus küldöttei. Jézus Krisztus a saját küldetését közvetlen összefüggésbe hozta az ő küldetésükkel: „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket” (János evangéliuma 20,21).
Az apostolokat Jézus Krisztus küldte el, hogy közvetítsék az embereknek az általa meghozott áldozatot és az ebből fakadó üdvösséget.
Feltámadása után Jézus teljhatalmat adott apostolainak a bűnbocsánat hirdetéséhez. Adományozzák a szentségeket az ő nevében, hirdessék az evangéliumot és készítsék fel a hívőket az ő visszajövetelére.
Az apostolok Jézus Krisztus küldöttei, akik az Úr nevében cselekszenek. Felhatalmazta az apostolokat, hogy teljesítsék a feladatokat, melyek az ő tisztségeiből – király, pap és próféta – adódnak: gyakorolják Krisztus kormányzását, adományozzák az áldást, hirdessék Krisztus evangéliumát.
A tekintély, mely az apostoli tisztséget illeti, kizárólag Jézus Krisztusból fakad. Az apostoli tisztség teljes függőségi viszonyban áll ővele.
Az apostoli tisztség elnevezései: az „Újszövetség tisztsége”, a „Lélek tisztsége”, az „igazságosság tisztsége”, a „megbékélés tisztsége”, az „ige tisztsége”.
Ez az elnevezés, mely Pál második levele a korinthusiakhoz 3,6 versére nyúlik vissza, elhatárolódás az Ószövetségtől, melyben az Izráel népére korlátozódó mózesi törvény volt érvényben. Az Újszövetségben Isten kegyelmének és az evangéliumnak az üzenete a meghatározó, amit az apostoli tisztség viselői hirdetnek. Az Újszövetség tisztsége minden nép körében működik.
A „Lélek tisztsége” a „Lélek szolgálata” – a tisztség, ami a Szentlelket adja (Pál második levele a korinthusiakhoz 3,8). A Szentlélek adományozása által a vízzel megkeresztelt ember Isten gyermeke lesz, és megkapja az első zsengéhez tartozás feltételét.
Az „első zsengeség“ az „első zsenge“ összességét jelenti. Az „első zsenge” képe a Jelenések Könyve 14,4 versére utal. Azokat nevezi így, akiket visszajövetelekor Jézus Krisztus magához vesz. Ugyanazt jelenti, mint a „menyasszonyi gyülekezet”, lásd 562. kérdéstől.
Az apostoli tisztség rámutat arra, hogy az ember bűnös, és szüksége van Isten kegyelmére. A Jézus Krisztusba vetett hit és az ő áldozatának elfogadása elvezet az Isten előtt érvényes igazságra. Az apostoli tisztség tehát az a tisztség, ami az „igazság szolgálata” (Pál második levele a korinthusiakhoz 3,9).
Az apostoli tisztség, mely a „megbékélést”, hirdeti (Pál második levele a korinthusiakhoz 5,18.19), bűnbánatra szólít, és lehetővé teszi a hívő számára, hogy a bűnbocsánattal és a szent úrvacsora ünneplésével részesüljön Krisztus áldozatában. A „békéltetés” célja az Isten és az emberek közötti zavartalan kapcsolat visszaállítása.
János evangéliuma 1,1-14 „Igének” (logos) nevezi Isten Fiát. Minden az „Ige” által lett.
Az apostoli tisztség hirdeti az „Igét”, mert az Úr azt a megbízást is adta neki, hogy tanítson. Ebben az összefüggésben kell értelmezni az Apostolok Cselekedetei 6,4 szavait is: „Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett”.
Az apostolokat úgy is nevezzük, mint akik
- „Krisztus követei“: A kijelentés: „Krisztusért járunk követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk […]” (Pál második levele a korinthusiakhoz 5,20) kifejezésre juttatja, hogy egyházában Jézus Krisztus az apostolokon keresztül munkálkodik.
- „Isten titkainak sáfárai” (Pál első levele a korinthusiakhoz 4,1): Felelősek a gyülekezetért. Az apostolok ügyelnek arra, hogy a gyülekezetben az igehirdetés megfeleljen az evangéliumnak, és a szentségeket Jézus Krisztus nevében adományozzák. Az apostolok felszentelnek tisztségviselőket, és gondoskodnak a gyülekezeten belüli rendről.
Az apostoli tisztség további fontos feladata a hívők felkészítése Krisztus eljövetelére (Pál második levele a korinthusiakhoz 11,2).
Maga Jézus Krisztus küldte el az apostolokat. Tanítványainak köréből kiválasztott tizenkét férfit, akiknek az apostoli megbízást adta (v.ö. Márk evangéliuma 3,13-19). Rájuk voltak érvényesek Jézus szavai:
- „Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem” (Máté evangéliuma 10,40).
- „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok a világ végezetéig” (Máté evangéliuma 28,19.20).
Az első apostolok voltak: Simon, akit Péternek hívnak, András, Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, Jakab, Taddeus, Simon, a Kananeus, Júdás, az Iskáriótes (v.ö. Máté evangéliuma 10,2-4). Ezeket az apostolokat nevezzük a „tizenkettőnek”, még Iskáriótes Júdás árulása után is.
Igen, a tizenkettőn kívül az Újszövetség még megemlíti Mátyást (v.ö. Az apostolok cselekedetei 1,15-26), Barnabást (v.ö. Az apostolok cselekedetei 13,1-4; 14,4.14), Pált (v.ö. Pál első levele a korinthusiakhoz 9,1-16; Pál második levele a korinthusiakhoz 11) és Jakabot, az Úr testvérét (v.ö. Pál levele a galatákhoz 1,19; 2,9). Szilvánuszt és Timóteust szintén apostolnak nevezték (v.ö. Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 1,1; 2,7), továbbá Andronikoszt és Juniászt is (v.ö. Pál levele a rómaiakhoz 16,7).
Feltűnő, hogy kizárólag Mátyás apostoli elhívásával szemben állították a követelményt, hogy Jézus működésének szemtanúja legyen (Az apostolok cselekedetei 1,21.22).
Igen, a többi apostol jelenlétében Jézus Krisztus rendkívüli hatalommal ruházta fel Simont: Simont „kősziklának” (Péter) nevezte, és neki adta a „kulcshatalmat”. Az Úr az ő gondjaira bízta „bárányait és juhait”, vagyis a gyülekezetet (v.ö. János evangéliuma 21,15-17). Hozzá intézte az Úr ezeket a szavakat is: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács evangéliuma 22,31.32).
„Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta“ (Máté evangéliuma 16,18).
Péter apostol kiemelkedő helyzete az Úr mennybemenetele után abban mutatkozott meg, hogy
- az ő elrendelésére Iskáriótes Júdás helyét valaki betöltse az apostolok körében (v.ö. Az apostolok cselekedetei 1,15-26);
- ő tartotta a pünkösdi prédikációt (v.ö. Az apostolok cselekedetei 2,14);
- az Úr neki nyilatkoztatta ki, hogy a pogányok számára is elnyerhető az üdvösség Krisztusban (v.ö. Az apostolok cselekedetei 10).
A legrészletesebben Lukács számol be az apostolok munkálkodásáról az Apostolok Cselekedeteiben. Így az Apostolok Cselekedetei 11,1-18 és 15,1-29 verseiben az apostolok vezetése alatt álló gyűlésekről olvashatunk, melyeken például döntés született arról, hogy pogányok is hozzátartozhatnak Krisztus gyülekezetéhez. Az apostolok tehát közösen hozták meg azokat a döntéseket, melyeknek messzemenő hatásuk volt a keresztény gyülekezetek számára.
Az Apostolok Cselekedetei 8,15-18 leírja, hogy a Szentlélek adományozása az apostoli tisztséghez kötődik: Fülöp Samáriában prédikált, és megkeresztelte vízzel a hívőket. Az apostolok tudomást szereztek erről, mire odaküldték Pétert és Jánost. Ezek „imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában”.
Ezt megerősíti az Apostolok Cselekedetei 19,6: „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek.”
Az apostolok további fontos feladata volt annak hirdetése, hogy Jézus Krisztus közöttük működött, tanított, meghalt és feltámadt a halálból (v.ö. Az apostolok cselekedetei 13,26-41; 17,1-4). Küzdöttek a hamis tanítások ellen, melyek mindezeket kétségbe vonták (v.ö. Pál első levele a korinthusiakhoz 15,3-8; János első levele 4,1-6).
Az apostolok még életük idején várták Krisztus visszajövetelét, és felkészítették erre a hívőket (v.ö. Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4,14-18). Ebben megmutatkozik, hogy az apostoli tisztség jellegének egyik lényeges eleme Krisztus visszajövetelének hirdetése, és a hívők felkészítése erre az eseményre.
Pünkösdtől az apostolok elkezdték teljesíteni megbízásukat és hirdetni az evangéliumot. Nagyon hamar megmutatkozott, hogy segítőtársakra van szükségük: kiválasztottak hét férfit. Szolgálatukhoz áldásban részesültek azzal, hogy az apostolok imádkoztak értük, és kezüket a fejükre tették. Ők voltak az első diakónusok.
„Az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket” (Az apostolok cselekedetei 6,6).
E cselekvésmód következménye, hogy apostolok kézrátétele és imádkozása szükséges a felszenteléshez.
Igen. Az apostolok és más hívők új gyülekezeteket alapítottak, melyek lelki gondozásához tisztségviselőkre volt szükség. Ezért az apostolok elöljárókat állítottak a gyülekezetek élére, akiket „püspököknek” vagy „véneknek” neveztek. A keresztény gyülekezetekben, a kezdeti időszakban rajtuk kívül munkálkodtak próféták, evangélisták, pásztorok, tanítók (v.ö. Pál levele az efezusiakhoz 4,11).
Az első apostolok halála után létrejöttek szolgálatok, különböző feladatokkal és megnevezésekkel. Ezek biztosították a gyülekezetek tagjainak lelki gondozását.
De igen, bár az apostolok meghaltak, az apostoli tisztség fennmaradt, mert Jézus rendelte el egyháza számára. Tehát azt jelenti, hogy az általa alapított tisztség abban az időszakban is létezett, amikor a földön már nem éltek viselői ennek a tisztségnek.
Az apostolok legyenek Krisztus tanúi a világ végezetéig (v.ö. Máté evangéliuma 28,19.20). Ehhez az átfogó küldetés teljesítéséhez – „az Úr eljön!” - Jézus Krisztus ma is elküld apostolokat.
„A világ végezete“: A görög nyelvű alapszövegben, Máté evangéliuma 28,20-ban az „eón” kifejezés áll, ami évezredeket, örökkévalóságot, de a „világ végét” is jelenti. Az apostolok cselekedetei 1,8-ban a „föld végső határáról” van szó, ami földrajzilag értendő.
Biblián kívüli adatok szerint János apostol az első évszázad végén halt meg, az őskeresztény apostolok közül utolsóként. Ezzel az apostoli tisztség 19. században bekövetkezett újbóli betöltéséig az apostolok működése megszakadt.
Az apostolok működésének megszakadása Isten akaratában áll; az ember számára rejtély marad.
A Szentlélek azonban az apostolok nélküli időben is munkálkodott, gondoskodott az evangélium fennmaradásáról, megőrzéséről és kibontakozásáról.
Isten akarata szerint az apostoli tisztség újból személyes betöltésre került, amikor elérkezett az idő a menyasszonyi gyülekezet egybegyűjtéséhez és felkészítéséhez Krisztus visszajövetelére: 1832 óta ismét vannak viselői az apostoli tisztségnek.
Apostolok működnek tehát Krisztus egyházának kezdetén és a Krisztus visszajövetele előtti időben a menyasszonyi gyülekezet felkészítéséért.
Az apostoli tisztség „személyes betöltése alatt“ azt kell érteni, hogy az apostoli tisztségnek vannak viselői. Ők elhívattak erre a tisztségre, amit Jézus szellemében és lényében gyakorolnak.
Nem, ugyanazon lelki vonatkozásban nincs különbség megbízásban és működésben; ugyanis Jézus Krisztus egyszer alapította egyháza számára az apostoli tisztséget.
Az Új Apostoli Egyházban három tisztségviselői szint létezik, különböző lelkészi teljhatalommal: apostoli, lelkészi és diakónusi.
- Az apostoli szinthez tartozik: főapostol, körzeti apostol és apostol.
- A lelkészi szinthez tartozik: püspök, körzeti vén, körzeti evangélista, pásztor, gyülekezeti evangélista és lelkész.
- A diakónusi szinthez tartozik: diakónus és aldiakónus.
Jézus Krisztus „megkötéssel és feloldással” bízta meg az apostolokat (Máté evangéliuma 18,18), vagyis azzal, hogy valamit megengedettnek vagy tiltottnak nyilvánítsanak. Ezzel rögzítette a tanítást, és lefektette a rendet a gyülekezetekben.
Jézus példamutatása szerint az apostolok szolgálók (v.ö. János evangéliuma 13,15). Nem urak a gyülekezet hite felett, hanem az öröm munkatársai (Pál második levele a korinthusiakhoz 1,24), és példaképek a gyülekezet számára Krisztus követésében (v.ö. Pál első levele a korinthusiakhoz 11,1).
Az apostoli tisztség tekintélye abból adódik, hogy Jézus Krisztus hívta el az apostolokat, és a hatalomból, amit az Úr ebbe a tisztségbe fektetett. A tisztség jelentősége kifejezésre jut Jézus főpapi imádságában: „Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal” (János evangéliuma 17,18.19).
Az apostolok tevékenysége arra irányul, hogy építsék és befejezésre juttassák az Úr megváltó művét. Ehhez hozzátartozik, hogy a szentségek Jézus Krisztus akaratának megfelelően kerüljenek adományozásra. Az apostolok ügyelnek arra, hogy az evangélium hirdetése hamisítatlan legyen, és a gyülekezetben egy olyan rendszabály uralkodjon, ami Istennek tetsző.
Ezen kívül az apostolok feladata, hogy az evangélium hirdetésével, a bűnbocsánat közvetítésével, a víz- és Szentlélek általi kereszteléssel valamint a szent úrvacsorával felkészítsék a menyasszonyi gyülekezetet az Úr eljövetelére.
Igen, az apostoli tisztség Krisztus egész egyházának megadatott. Feladata, hogy a Jézus Krisztusban való üdvösséget minden embernek felkínálja. Pál apostol így írja le apostoli küldetését: „Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig” (Az apostolok cselekedetei 13,47).
Az üdvösség kizárólag Isten Fia által lehetséges. Krisztus visszajöveteléig az apostolok közvetítik az üdvösséget igében és szentségekben.
A főapostoli tisztség alapja a megbízás, amit Jézus adott a péteri szolgálat bevezetésekor: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is” (Máté evangéliuma 16,18.19).
A „péteri szolgálat“ az alapvető szolgálat, mellyel Jézus Krisztus megbízta Pétert. A péteri szolgálathoz tartozik a gondoskodás mindazokról, akik Krisztus egyházához tartoznak, ahogy azt a feltámadott Jézus megparancsolta Péternek: „Legeltesd bárányaimat! Legeltesd juhaimat!” Ugyancsak a péteri szolgálathoz tartozik a „kulcshatalom”, lásd 459. kérdés.
Simon apostolt Jézus „kősziklának” nevezte, amire egyházát építi. Isten Fia ezzel feloldhatatlan összefüggést teremtett Péter – a „kőszikla” – tisztsége és Krisztus egyháza között. A „kőszikla-tisztséget” ma a főapostol tölti be.
„Péter“ a görög „petros” = „kőszikla” latin formája. A kőszikla a szilárdság, mozdíthatatlanság, állhatatosság jelképe, amit az Úr a Hegyi Beszédben is kifejezésre juttatott (v.ö. Máté evangéliuma 7,24.25).
A főapostol fenntartja az apostolok közötti egységet. Erősíti az apostolokat (v.ö. Lukács evangéliuma 22,32), és „legelteti” Krisztus nyáját (v.ö. János evangéliuma 21,15-17): Őrködik a felett, hogy az evangélium hamisítatlanul hirdetésre kerüljön. A Szentlélek hatására ismereteket és összefüggéseket merít az egyház tanításához, és felelős annak egységes terjesztéséért. Ezen kívül ő fekteti le az egyház rendszabályát.
Mindezek a feladatok jelentik a főapostol „kulcshatalmát”.
A főapostol felszenteli az apostolokat. Velük együtt vezeti az egyházat.
„De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek” (János evangéliuma 17,20.21).
„Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is” (Máté evangéliuma 16,19).
A körzeti apostol felelőssége – a feladatokon kívül, melyeket minden apostolnak teljesítenie kell -, hogy egy bizonyos munkaterületen (apostoli körzetben) biztosított legyen a gyülekezetek lelki gondozása. Ezen kívül lelki síkon támogatja a tisztségviselők munkáját.
„Lelki felszereltség“ egy tisztséghez: Valaki megbízást és áldást kap Istentől, hogy a tisztségében rejlő erővel, elküldője akaratának megfelelően gyakorolja a lelkészi vagy a diakónusi szolgálatot. A lelki felszereltség azt is jelenti, hogy feladataik teljesítéséhez a tisztségviselők útmutatásokat és segítséget kapnak.
A kiválasztás egy lelkigondozói tisztségre nem emberi akaraton múlik: alapja az isteni akarat. Az apostol feladata az isteni akarat felismerése, és az annak megfelelő cselekvés.
„Felszentelés“ alatt beiktatást értünk egy lelkigondozói tisztségbe. Nem szentség, hanem áldáscselekmény.
A felszentelést az apostol hajtja végre a háromszemélyű Isten nevében, kézrátétellel és imádkozással. A tisztségviselő csak az apostoli tisztséggel szoros kapcsolatban teljesítheti feladatait.
A felszentelés Isten áldását közvetíti. A tisztségbe szólított személy megszentelődik tisztségéhez. Az apostoli tisztség átadja a mindenkori tisztséghez szükséges erőt és a tisztséghez kapcsolódó hatalmat, legyen az diakónusi, lelkészi vagy apostoli tisztség. A tisztségviselő megbízást kap, hogy tisztségét a megadott keretek között gyakorolja.
A lelkigondozói tisztségbe felszentelendő személy az apostol előtt hűséget, Krisztus iránti követést és hitbeli engedelmességet fogad Istennek.
Aki lelkigondozói tisztséget visel, annak életvitelében és lelki életének gyakorlásában eleget kell tennie bizonyos elvárásoknak. Ezekhez tartoznak: A tanítás ismerete, szilárd hit, küldetéstudat, horderő, titoktartás, becsületesség, áldozatkészség és alázat. A tisztségviselő mindenben igyekezzen követni Jézus példáját!
Hogy adottságai a gyülekezet javára kibontakozhassanak, a tisztségviselőnek gyakorlatra kell váltania mindazt, amit tisztségbe szentelésekor áldásként kapott.
A lelkigondozói tisztségbe elhívott személy tudatában van annak, hogy ő szolgáló és eszköz Isten kezében.
Egy tisztség gyakorlására kapott megbízás általában a nyugállományba helyezéssel ér véget; magát a tisztséget a tisztségviselő tovább viseli. A tisztség visszaadásával vagy a tisztségből való elbocsátással elveszíti a tisztséget.
Minden tisztségviselő feladata Krisztus evangéliumának hirdetése és az annak érdekében végzett munkálkodás. Gondoskodik a rá bízott gyülekezet tagjainak lelki gondozásáról, és erősíti hitüket. Lelki gondozóként részt vesz személyes ügyeikben, és mellettük áll mindennapi életük gondjaiban.
A lelkészi tisztségviselők megbízást és hatalmat kaptak, hogy adományozzák a szent vízkeresztséget, hirdessék a bűnbocsánatot, megszenteljék és átadják a szent úrvacsorát. Feladatuk továbbá, hogy istentiszteleteket és gyászszertartásokat tartsanak, áldáscselekményeket hajtsanak végre, valamint gondoskodjanak a gyülekezet tagjainak lelki gondozásáról.
A diakónus sokféle módon tevékenykedik a gyülekezetben. A diakónusok feladata az is, hogy a lelkészeket támogassák a lelki gondozás terén végzett munkájukban. Az istentiszteleten a diakónusok együttműködhetnek az igehirdetésben.
A megbízás egy adott feladat teljesítésének átadása. A megbízás időben és helyileg korlátozott lehet.
Lelkigondozói tisztséghez kapcsolódó megbízásnak tesz eleget: gyülekezeti elöljáró, körzeti elöljáró, körzeti apostol helyettes, főapostol helyettes. Az ilyen jellegű megbízás nem egyenlő a felszenteléssel, vagyis a tisztségbe iktatással. Nem kötődik a tisztségben eltöltött tevékenység idejéhez, hanem korábban is véget érhet; legkésőbb a tisztségviselő nyugdíjazásakor szűnik meg.
Nők és férfiak egyaránt kaphatnak gyülekezetekben és körzetekben megbízásokat, melyek függetlenek a lelkigondozói tisztségtől.