Gyülekezet -
és körzet keresése

 

Katekizmus kérdésekben és válaszokban

10. Tanítás a jövőbeli eseményekről

A jövőben bekövetkező események tanításának (eschatologia) alapja a Szentírás. Az evangélium és az apostolok levelei sok utalást tartalmaznak az üdvösség jövőbeli történelmére vonatkozóan, kijelentéseket tesznek, melyek képszerűen ábrázolják a jövőben bekövetkező eseményeket.

eschatologia: lásd 40.. kérdés magyarázata

Jézus Krisztus újra eljön – ez az evangélium egyik legfőbb kijelentése. Mennybemenetele óta hirdetik az apostolok az Úr visszajövetelét. Az újapostoli keresztények hitének célja, hogy méltóvá váljanak, és eljövetelekor magához vegye őket az Úr.

Maga Jézus Krisztus ígérte meg apostolainak: „És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is“ (János evangéliuma 14,3).

Mennybemenetelekor angyalok megerősítették Jézus ígéretét: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe“ (Az apostolok cselekedetei 1,11).

Hogy mely napon és órában jön el újra Jézus Krisztus, sem emberek, sem angyalok nem tudják, kizárólag csak Isten.

Mivel egyetlen ember előtt sem ismert Krisztus visszajövetelének időpontja, a hívő ember feladata, hogy minden nap készen álljon erre az eseményre. Isten Fia így foglalja össze: „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok“ (Máté evangéliuma 24,42). Jézus példázatokban is megerősítette, hogy őt várva minden órában ébernek kell lenni a hitben.

példázatok Krisztus visszajöveteléről: lásd 157.. kérdés

„Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos… Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik… Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is… Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok“ (Máté evangéliuma 24,43-51; 25,1-30).

Krisztus visszajövetelének ígérete igen fontos szerepet játszott az első apostolok igehirdetésében. Jézus áldozati halála és feltámadása mellett hitük tartalmának legfontosabb részéhez tartozott. Meggyőződésük volt, hogy Jézus még életükben visszajön: „Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni“ (Pál apostol első levele a korinthusiakhoz 15,51).

Pál apostol az őskeresztényi köszöntéssel fordul a korinthusi gyülekezethez: „Marana tha“, aminek jelentése: „A mi Urunk eljön!“, vagy „Urunk, jöjj el!“ (v.ö. Pál apostol első levele a korinthusiakhoz 16,22).

A felszólítás, hogy mindig legyünk készek Krisztus eljövetelére, János jelenéseiben az Úr e szavaival is kifejezésre jut: „Eljövök hamar!“ (A jelenések könyve 3,11; 22,7.12.20).

Hogy Jézus Krisztus újra eljön, és magához veszi menyasszonyi gyülekezetét, az evangélium egyik lényeges bizonyossága. Maga Jézus Krisztus ígérte meg visszajövetelét (János evangéliuma 14,3).

menyasszonyi gyülekezet: lásd 562.. kérdéstől

Hogy az apostoli tisztség ismét betöltésre került, annak bizonyítéka, hogy közel van Krisztus visszajövetele. Annak elvárása, hogy az Úr eme ígérete beteljesül, ma ugyanúgy az újapostoli hit középpontjában áll, mint mindenkinek a személyes, egyéni reménysége: meg akarjuk élni Krisztus visszajövetelét és elragadtatásunkat!

elváltozás és elragadtatás: lásd 559.. kérdéstől

Az apostolok az ige és a szentségek által felkészítik a hívőket Krisztus visszajövetelére, akik pedig tudatosan, ennek megfelelően élnek.

Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4,15-17 versekben ez áll: „Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.”

Pál első levele a korinthusiakhoz 15,51.52 azt írja: „Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen, egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.“

Pál levele Filemonhoz 3,20.21 versekben található a kijelentés: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.“

Pál apostol kijelentéseit összefoglalva, megtudjuk:

Az Úr visszajövetelekor először romolhatatlanságban feltámadnak a halottak, akik Krisztusban haltak meg. Az élők, akik felkészültek Krisztus eljövetelére, el fognak változni, anélkül, hogy elszenvednék a testi halált.

A halottak és az élők megdicsőült testet kapnak. Ez a test hasonló Krisztus feltámadási testéhez. Közösen elragadtatnak Jézus Krisztushoz, és így bejutnak a háromszemélyű Istennel való örök közösségbe.

Ezek a történések az első feltámadáshoz tartoznak, melyről a Jelenések Könyve 20,5.6 beszámol.

feltámadás: lásd 574.. kérdéstől
Krisztus feltámadási teste: lásd 189.. kérdés

A „romolhatatlanság“ azt jelenti: „el nem múló, el nem pusztuló“. Ellentétben mostani testünkkel, a feltámadási test nincs kitéve a bomlásnak.

A hívők reménységének alapja, hogy nem kell átélniük a testi halált, Pál apostol kijelentése: „Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat […], minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, zálogul adta nekünk a Lelket” (Pál második levele a korinthusiakhoz 5,2.4.5).

Pál apostol „mennyből való hajlék” alatt a megdicsőült testet érti, amit nem csak azok kapnak meg, akik feltámadnak a halálból, hanem azok is, akik Krisztus visszajövetelekor elváltoznak. „Felölteni”: egy új test elnyerése a halál elszenvedése nélkül. „Levetni”: a halálra vonatkozik.

Krisztus visszajövetelekor az elragadtatás elsősorban azokat érinti, akik részesültek a víz és Szentlélek általi újjászületésben, és akik hisznek Jézus Krisztusban, és követik őt. Ez a csoport a „menyasszonyi gyülekezet” vagy a „fiúgyermek” nevet is viseli (A jelenések könyve 12,5).

Hogy rajtuk kívül Isten mást is részesít-e az elragadtatás kegyelmében, felülmúlja az emberi megítélést, és kizárólag Isten döntésén múlik.

újjászületés víz és Szentlélek által: lásd 528.. kérdés

Az „elragadtatás” azt jelenti, hogy Krisztus visszajövetelekor emberek közvetlen közösségbe kerülnek Istennel.

Jézus Krisztus megbízást adott apostolainak, hogy készítsék fel Krisztus egyházát a vele való egyesülésre, ami eljövetelekor következik be. Pál apostol azt írja ehhez: „Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket a Krisztus elé" (Pál második levele a korinthusiakhoz 11,2). A „tiszta szűz” képe a „menyasszonyra” utal (A jelenések könyve 19,7). Hogy ki tartozik hozzá és ki egyesül Jézus Krisztussal, csak Krisztus visszajövetelekor válik nyilvánvalóvá.

Igen – egyik ismertető jelük, hogy naponta várják Krisztus visszajövetelét, és kitartóan imádkoznak: „Jöjj, Uram Jézus!” (A jelenések könyve 22,17.20).

Igen, a menyasszonyi gyülekezet további ismertető jeleiről ír a Jelenések Könyve 14,1-5: a „száznegyvennégyezrek” csoportjának nevezi a menyasszonyi gyülekezetet. A „144.000”, mint szám, nem szó szerint értendő, hanem szimbolikus jelentése van. Izráel tizenkét törzsének számából ered. Az alábbi képekkel kerül ábrázolásra: „A Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva […], ezek követik a Bárányt, ahova megy, ezek vétettek meg áron az emberek közül első zsengéül az Istennek és a Báránynak, és szájukban nem találtatott hazugság: ezek feddhetetlenek.”

A homlokukra írt Bárány és Atya neve („pecsét”) azt jelenti, hogy a száznegyvennégyezer Isten tulajdona.

„Feddhetetlenek“, „szájukban nem találtatott hazugság“ és „követik a Bárányt“ – e kijelentések leírják az evangélium szerinti életet.

Az „első zsenge“ kifejezés azokat jelöli, akiket visszajövetelekor Krisztus magához vesz: Ők azok, akik elsőként nyernek széles körű üdvösséget.

A „Bárány“ elnevezés Jézus Krisztusra vonatkozik: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (János evangéliuma 1,29).

A jelenések könyve 5,12 kifejezésre juttatja, hogy a megöletett Bárányé a győzelem. Ez azt jelenti, hogy Isten megalázott és keresztre feszített Fia egyidejűleg diadalmaskodik és győzedelmeskedik.

üdvösség: lásd 243.. kérdéstől

„Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás” (A jelenések könyve 5,12).

A „Bárány menyegzője”, vagyis a menyasszonyi gyülekezet és a Vőlegény, Jézus Krisztus egyesülése akkor következik be, miután ő újra eljött, menyasszonyi gyülekezete pedig elváltozott és elragadtatott.

A menyasszonyi gyülekezet osztozhat Krisztus dicsőségében, közvetlen és oldhatatlan közösségbe kerül Istennel.

menyasszonyi gyülekezet: lásd 562.. kérdéstől

„Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára” (A jelenések könyve 19,6-9).

Krisztus visszajövetele után elkezdődik egy korszak, melyben a teremtés és az emberek szenvednek, mert Sátán hatalma uralkodik felettük. Ezt a korszakot a „nagy nyomorúság” idejének nevezzük.

nagy nyomorúság: lásd 405.. és 409.. kérdés

Igen, a „nagy nyomorúság” idején lelki védelmet kapnak azok, akik Jézus Krisztus egyházához tartoznak, de nem ragadtattak el Jézus Krisztushoz.

A Jelenések Könyve őket az asszony képével ábrázolja, aki a napba öltözött, és fiúgyermeket szült. Ők továbbra is Isteni oltalomban és lelki gondozásban részesülnek annak érdekében, hogy megtarthassák a hitüket (v.ö. A jelenések könyve 12,6).

A „nagy nyomorúság“ idején erőszakos halált szenvednek majd emberek, akik vallást tesznek Krisztusról. Ezek az állhatatos hitvallók tehát mártírok (vértanúk) lesznek.

Azok az emberek, akik a „nagy nyomorúság“ idején vallást tesznek Krisztusról és ezért az életükkel fizetnek, részesei lesznek az első feltámadásnak, ugyanúgy, mint korábban a menyasszonyi gyülekezet.

első feltámadás: lásd 574.. kérdéstől

A „Bárány menyegzője” után Jézus Krisztus a menyasszonyi gyülekezettel visszatér a földre, és véget vet a „nagy nyomorúság” időszakának.

Sátán és kísérete, az Istennel ellenes erők, a Jelenések Könyve 20,1-3 szerint „megköttetik” és a „mélybe vettetik”. Tehát minden hatalmukat elveszítik. Ennek következtében Sátán már senkit nem vihet kísértésbe.

Ha Sátán megköttetik, és az Istennel ellenes erők elveszítik a hatalmukat, bekövetkezik a „nagy nyomorúság” mártírjainak feltámadására. Ezzel a mártírok részesei lesznek az első feltámadásnak.

Az első feltámadáskor feltámadnak a „Krisztusban elhunytak”, és azokkal az élőkkel közösen, akik a menyasszonyi gyülekezethez tartoznak, elragadtatnak.

A „Bárány menyegzője” után feltámadnak a „nagy nyomorúság” idejének mártírjai, és csatlakoznak a királyi papsághoz.

Ez a két esemény jelenti az „első feltámadást”: „Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig” (A jelenések könyve 20,6).

elragadtatás / elváltozás: lásd 559. kérdéstől

nagy nyomorúság: lásd 569. kérdéstől

Az első feltámadás befejeztével Krisztus felépíti a földön a békesség birodalmát, és „ezer esztendeig” gyakorolja királyi uralmát. Ez az „ezer esztendő” egy hosszú, ám korlátozott időszak szimbóluma.

Igen. Bár Sátán hatalmát vesztette, és senkit sem kísérthet már bűnre, az emberek továbbra is bűnösök és halandók maradnak, mivel a bűnre való hajlam nem szűnik meg. Kivételt képeznek azok, akiknek részük volt az első feltámadásban.

hajlam a bűnre: lásd 227.. kérdés és magyarázata
első feltámadás: lásd 574.. kérdés

A békesség birodalmának idején Jézus Krisztus és a királyi papság akadálytalanul hirdeti az evangéliumot. Az evangéliumot megismeri minden földön élő ember és minden lélek az örökkévalóság birodalmaiban. A békesség birodalmának végén minden kor minden embere ismerni fogja Jézus Krisztus evangéliumát.

királyi papság: lásd 259.., 409.. és 574.. kérdés

A békesség birodalmának végén Sátán kiszabadul; lehetősége van arra, hogy utoljára kísértésbe vigye az embert. Miután Krisztus győzelmet aratott felette, „a tüzes és kénes tóba vettetik” (v.ö. A jelenések könyve 20,7-10). A gonosz ettől kezdve örökre hatalmát veszti.

Ha a gonosz elveszítette hatalmát, a halottak feltámadnak az utolsó ítéletre. Jézus Krisztus ekkor ítéletet mond minden ember felett, aki valaha élt. Az utolsó ítélet alól csak azok mentesülnek, akiknek részük volt az első feltámadásban.

Az „utolsó ítélet“ alá esnek mindazok az emberek, akiknek nem volt részük az első feltámadásban. A jelenések könyve 20,11-15 leírja az utolsó ítéletet .

„A halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint” (A jelenések könyve 20,12).

Azok, akik az utolsó ítéleten kegyelmet nyernek – közösen azokkal, akik részesei voltak az első feltámadásnak – Isten új teremtésének lakói lesznek. A többiek Istentől távol, nyomorúságban maradnak.

Az utolsó ítélet után Isten új teremtést ad a régi helyett: „Ő [Isten] velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük” (A jelenések könyve 21,3). Ezzel beteljesül az elvárás, ami Péter második levele 3,13-ban kifejezésre jut: „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.” Istennek eme országa öröklétű lesz; akkor Isten lesz minden mindenekben (Pál első levele a korinthusiakhoz 15,28).