Gyülekezet -
és körzet keresése

 

Katekizmus kérdésekben és válaszokban

12. Istentisztelet, áldáscselekmények és lelki gondozás

Az istentisztelet Isten emberek iránti működése. Egyidejűleg az ember Isten iránti műve.

Az istentiszteleten emberek gyűlnek össze, hogy közösen imádják Istent, dicsőítsék őt és hálát adjanak neki. Ugyancsak összegyűlnek azért, hogy hallják Isten igéjét, és részesüljenek a szentségekben.

Így tehát az istentisztelet Isten és ember találkozása. Az istentiszteleten a gyülekezet megtapasztalja a háromszemélyű Isten jelenlétét, és megéli, hogy Isten szeretettel szolgálja az embert.

Az Ószövetség korában az istentisztelet elsősorban áldozati szolgálatból állt, melynek során a papok adományokat kínáltak fel Istennek. Ezen kívül megbízásuk volt arra, hogy a népnek közvetítsék Isten áldását (v.ö. Mózes negyedik könyve 6,22-27).

Dávid koráról tudjuk, hogy az istentiszteleten énekesek és zenészek közreműködtek, és zsoltárokkal dicsőítették Istent (v.ö. A krónikák első könyve 25,6).

A babiloni fogság ideje alatt – Kr.e. 597-539 - a hívő zsidók összegyűltek a számukra felépített házakban (zsinagógák), hogy közösen imádkozzanak, olvassák és megfejtsék a Szentírást. Ebben rejlik a későbbi keresztény istentiszteletek formájának eredete.

Nincs pontos írásos anyagunk arról, hogy az első keresztény gyülekezetekben pontosan hogyan zajlottak az istentiszteletek. Biztosan tudjuk, hogy hirdetésre került az evangélium, a gyülekezet vallást tett, a hívők közösen imádkoztak, énekeltek és ünnepelték a szent úrvacsorát.

A keresztény istentisztelet évszázadokon át liturgiai jelleggel bírt. Ez azt jelenti, hogy az istentiszteletet nagymértékben bizonyos rituálé hatotta át, mégpedig szigorú keretek közé vont szavak és énekek.

A reformációt követően ez sok egyházközösségben megváltozott: Náluk kizárólag a prédikáció állt a középpontban. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódik az újapostoli istentisztelet is a kötetlen szavakkal történő prédikációval.

prédikáció, igehirdetés: lásd 623.. kérdéstől
reformáció: lásd 595.. kérdéstől

Igen, az istentisztelet kezdetén Isten „az Atya, a Fiú és a Szentlélek” nevében kerül megszólításra. Isten e megszólítását „trinitárusi bevezetésnek” nevezzük. Ezzel az istentisztelet résztvevője számára nyilvánvalóvá válik, Isten jelen van, ahogy Isten Fia megígérte (v.ö. Máté evangéliuma 18,20).

Az első, jeruzsálemi keresztényekről ezt olvassuk: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (Az apostolok cselekedetei 2,42). Ebből alakultak ki az istentiszteletek elemei: az apostolok tanítása, a közösség, a kenyér megtörése és az imádkozás.

Az „apostoli tanítás” azt jelenti, hogy az apostolok Jézus Krisztus tanítását, vagyis a haláláról, feltámadásáról és visszajöveteléről szóló evangéliumot hirdetik. Az apostolok által megbízott tisztségviselők is ezt a tanítást közvetítik az istentiszteleten.

A „kenyér megtörése” a szent úrvacsora ünneplése. Az istentisztelet központi eseménye, amit hálából ünneplünk Jézus áldozatáért.

szent úrvacsora: lásd 494.. kérdéstől

Az istentiszteleten megnyilvánuló „közösség“ Jézus Krisztus szavainak beteljesülését jelenti: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Máté evangéliuma 18,20).

A „közösség“ az istentiszteleten továbbá azt is jelenti, hogy a hívők közösen imádják Istent, dicsőítik őt és hálát adnak neki. Így ők is közösségben állnak egymással.

Az imádkozás az istentisztelet nélkülözhetetlen része.

Az istentiszteleten a gyülekezet kapcsolódik az istentisztelet szolgálatvezetőjének imádkozásaihoz. Bennük kifejezésre jut Isten imádása, valamint hála, közbenjárás és kérés.

A bűnbocsánat előtt közösen kerül imádkozásra a „Mi Atyánk”. A szent úrvacsora magához vétele után a hívő csendben, magában mondott imádsággal nyilvánítja ki köszönetét Istennek.

Az istentiszteleteken Isten igéje kerül hirdetésre. A tisztségviselők kijelentik azokat a gondolatokat, melyeket a Szentlélek ébreszt bennük. Ezt nevezzük „igehirdetésnek” vagy „prédikációnak”.

Az Új Apostoli Egyházban a prédikáció nem előre megírt beszédből áll. Alapja egy bibliai ige, melyet a tisztségviselő saját szavaival, szabadon kifejt és magyaráz.

Mivel a prédikációt Isten kelti életre, a hallgatók megélik, hogy a kimondott szó „élő”: tehát

  • megválaszolásra kerülnek az élet és a hit kérdései,
  • megerősödik a hit,
  • vigaszt nyújt,
  • reménységet közvetít,
  • segítség döntések meghozatalakor, de intelmeket is ad.

Az oltártól jövő ige iránymutatás az Isten akarata szerinti élethez.

Jézus szavai szerint a prédikáció „táplálék” a lélek számára: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Máté evangéliuma 4,4).

Az apostolok és az általuk erre megbízott tisztségviselők hívattak el arra, hogy az istentiszteleten hirdessék Isten igéjét.

A prédikáció legfőbb tartalma Jézus Krisztus evangéliuma, a boldog hír arról, hogy Jézus meghozta az áldozatot, feltámadt és újra eljön.

A Szentlélek a tisztségviselő által szól. Így feléled és megerősödik a hit. Az igehirdetésnek mindig az a célja, hogy a gyülekezetet felkészítse Jézus Krisztus visszajövetelére (Pál második levele a korinthusiakhoz 11,2).

Minden ember, aki Isten igéjét hirdeti, bűnös; vannak hibái, és elkövet hibákat. A tisztség azonban, melyet visel, Istentől adatott, és ezért szent. Ha tehát a hibákkal rendelkező ember Isten igéjét hirdeti, bekövetkezhet valami, ami nem tökéletes. Ennek ellenére, Isten erőt fektet az emberek által kiejtett szavakba.

A prédikációt hallgató ember is bűnös; vannak hibái, és elkövet hibákat. Ezért részéről nem kizárt, hogy esetleg félreérti a hallottakat. De ha az igét hitben befogadja, az emberi tökéletlenség és saját hibái ellenére, a prédikációban rejlő isteni erő eltöltheti a saját lelkét.

A prédikáció előtt a hívők imádkozzanak azért, hogy az ige által ajándékozzon nekik az Úr megerősítést és békességet. Fogadják be hitben az igét, és feladatuk, hogy a mindennapokban – gondolkodásukban, beszédükben, cselekedetükben – váltsák valóra! Arra kapnak tehát felszólítást, hogy Krisztus követésében éljenek.

A szolgálatvezető az erre adatott szavakkal felkészíti a hívőket a bűnbocsánatra és a szent úrvacsora ünneplésére. A közvetlen felkészülést szolgálja a közösen elénekelt bűnbánó ének. Benne a gyülekezet kifejezésre juttatja bűnös mivoltának megvallását és üdvösségre szorultságát.

Az imádság, amit Jézus tanított: a „Mi Atyánk”. Ez az egyetlen imádság, amit a hívők az istentiszteleten közösen, szigorú szórend szerint imádkoznak.

Öt kérés összefoglalásaként (Lukács evangéliuma 1,2-4) és hét kérés részletes kifejtéseként (Máté evangéliuma 6,9-13) maradt fenn számunkra.

Az istentiszteleten a Máté evangéliumában leírt megfogalmazás alapján imádkozzuk a „Mi Atyánk”-ot:

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!

Szenteltessék meg a te neved.

Jöjjön el a te országod.

Legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

És ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.

Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.

Ámen.“

A „Mi Atyánk” megszólítás annak bizonyítéka, hogy ez az imádság közösségi imádság. Ha az emberek „Atyjuknak” hívhatják Istent, akkor ezzel kifejezésre juttatják, hogy ő teremtette őket, ő az Uruk, és gondoskodik róluk. Félelem nélkül, szeretettel, bizalommal „Atyának” szólíthatják Istent.

Isten gyermeke: lásd 530.. kérdés magyarázata

A „mennyekben“ kifejezés azt hangsúlyozza, hogy Isten nagyobb és hatalmasabb minden földi dolognál. Ennek ellenére, jelenlétével mindig közel van az emberekhez.

Ez a „Mi Atyánk” első kérése. Isten szent. Nevét a hívők megszentelik azzal, hogy minden tiszteletet neki adnak, és igyekszenek az ő akarata szerint élni. Ez a kérés egyúttal a második parancsolatra is emlékeztet.

Isten országa eljött az emberekhez Krisztusban. A „Jöjjön el a te országod!” kéréssel azért imádkozunk, hogy Krisztus lénye egyre nyilvánvalóbbá váljon a gyülekezetben. Ezen kívül e szavakkal azért is könyörgünk, hogy Isten eljövendő országát megtapasztalhassa a gyülekezet: Kezdődik Krisztus eljövetelével, hogy magához vegye a menyasszonyi gyülekezetet.

A mennyben, azon a helyen, ahol Isten trónusa áll, az ő akarata korlátlanul működik. A kérés arra vonatkozik, hogy a földön is minden Isten akarata szerint történjen. A hívők ezekkel a szavakkal azért is imádkoznak, hogy képesek legyenek Isten akaratának megfelelően cselekedni.

Ezzel mindazért imádkozunk, amire az embernek szüksége van az élethez. A kérés tartalma, hogy Isten tartsa fenn a teremtést. Átvitt értelemben a kérés arra is utal, hogy adja meg igéjét „táplálékként” a halhatatlan lélek számára.

Bűnei miatt minden ember vétkes. Ezekkel a szavakkal a hívők megvallják bűnösségüket Isten előtt, és megbocsátásért könyörögnek. Mivel Isten kegyelmes és megbocsát, elvárja, hogy mi is megbocsássunk azoknak, akik igazságtalanul bántak velünk. Ezért tehát csak akkor nyerünk bűnbocsánatot, ha mi magunk is megbékélünk, és készek vagyunk a megbocsátásra.

„Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is” (Máté evangéliuma 18,21.22).

A hívők azért könyörögnek, hogy Isten megsegítse őket, és teljes erővel ellenállhassanak a bűnnek. Kifejezésre jut a kérés is, hogy Isten óvja meg őket nehéz hitbeli próbáktól.

Ez a kérés kifejezésre juttatja a vágyat, hogy Isten szabadítson meg a gonosz hatalmától. Lényegében arról van szó, hogy Isten végérvényes megváltást ajándékoz azzal, hogy örökre megszabadít bennünket a gonosztól. Isten Fiában „van megváltásunk és bűneink bocsánata”.

gonosz: lásd 217.. kérdéstől

Ezek a szavak Isten magasztalására (doxológia) szolgálnak. Általuk dicsőítjük a Mindenhatót, és megadjuk a neki kijáró tiszteletet. Tekintetünk üdvözítő tervének befejezésére irányul, amikor a megváltottak örökre élvezhetik az üdvösséget Istennél.

üdvözítő terv: lásd 243.. kérdéstől

A szó héber eredetű, jelentése: „Úgy legyen!” Ezzel végződik a „Mi Atyánk”, és még egyszer megerősíti mindazt, amit ebben az imádságban Istennek mondtunk.

A bűnbocsánat hirdetése közvetlenül a közösen imádkozott „Mi Atyánk” után történik.

Az apostolok közvetlenül Jézus Krisztusra vonatkoztatva hirdetik a bűnbocsánatot: „Hirdetem nektek az örömhírt: A mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten Fiának nevében, a ti bűneitek bocsánatot nyertek. Az ő békessége legyen veletek! Ámen.”

A lelkészi tisztségviselők az apostoli tisztség megbízásából hirdetik a bűnbocsánatot: „Az apostol megbízásából hirdetem nektek az örömhírt: A mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten Fiának nevében, a ti bűneitek bocsánatot nyertek. Az ő békessége legyen veletek! Ámen.”

lelkészi tisztségviselők: lásd 415., 508., 661.. kérdés

Nem, a bűnbocsánat („feloldozás”, abszolúció) nem szentség. Egyik előfeltétele azonban a szentségek méltó elfogadásának.

A bűnök megbocsátást nyerhetnek, mert Isten – a szeretet Istene – elküldte Fiát a földre, az emberekhez. Ő kereszthalálával meghozta az örökké érvényes áldozatot a bűnök megbocsátására. Életének önkéntes odaadásával Jézus Krisztus megtörte Sátán hatalmát, legyőzte őt és műveit, vagyis a bűnt és a halált. Azóta lehetőség van arra, hogy az emberek megszabaduljanak a bűntől (v.ö. Máté evangéliuma 26,28).

Jézus feláldozta értünk az életét, hogy bűneink megbocsátást nyerjenek, és ne kelljen a bűn uralma alatt maradnunk.

„Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (János evangéliuma 1,29).

„Megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által” (Pál levele a rómaiakhoz 5,10).

A háromszemélyű Isten az, aki megbocsátja a bűnöket. Saját erejéből az ember nem képes arra, hogy bűnöket megbocsásson és bűnöktől megváljon: „Boldog az az ember, akinek az Úr nem tulajdonít bűnt” (Pál levele a rómaiakhoz 4,8).

Igen, szükség van a bűnbocsánat hirdetésére. Az apostolok Jézus megbízásából, az ő szavai szerint hirdetik a bűnbocsánatot: „Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek” (János evangéliuma 20,23). A lelkészi tisztségviselők az apostoloktól kaptak teljhatalmat, hogy ugyanígy cselekedjenek.

A bűnbocsánat elnyeréséhez szükséges:

  • Az embernek hinnie kell Jézus Krisztusban, mint Megváltójában (János evangéliuma 8,24).
  • Szükséges továbbá a hit, hogy az apostolok hirdetik a bűnbocsánatot.
  • Szükséges annak belátása, hogy bűnt követtünk el, és ezzel vétek terhel bennünket, ezért pedig rászorultak vagyunk a kegyelemre.
  • Legyen szívünk vágya, hogy megbékéljünk Istennel!
  • A bűnösnek meg kell bánnia bűneit, és Isten előtt, a „Mi Atyánk”-ban kérje: „Bocsásd meg a mi vétkeinket…”
  • Legyen komoly elhatározásunk, hogy legyőzzük gyengeségeinket és hibáinkat!
  • A bűnös ember szándéka legyen, hogy megbékél azzal, aki ellene cselekedett és ezzel a vétkesévé vált.

„Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben” (János evangéliuma 8,24).

A felismeréshez, hogy bűnöztünk, hozzátartozik saját hibáink és gyengeségeink tudomásul vétele. Ennek előfeltétele az önvizsgálat.

Ez a felismerés megtéréshez és bűnbánathoz vezet.

A megtérés annak belátása, hogy helytelenül viselkedtünk, bűnbánatot tanúsítunk, és komoly elhatározásunk hibáink és gyengeségeink legyőzése.

A bűnbánat az általunk elkövetett igazságtalanság érzésének következménye. Ezt az igazságtalanságot elkövethetjük cselekedetekkel vagy azok elmulasztásával. Az igazi bűnbánat abban is megmutatkozik, hogy teljes akaratunkkal törekszünk megbékélni felebarátunkkal, és – amennyire lehetséges – helyrehozzuk az általunk okozott hibákat és károkat.

A bűnbocsánat megtisztít a bűnöktől, és semmissé teszi az Isten elleni vétkünket.

A hívők, akik bűnbocsánatot nyernek, e szavakkal részesei lesznek Jézus Krisztus békességének: „Az ő [Isten Fiának] békessége legyen veletek!” Ahol ezt a békességet hittel eltöltve befogadják a szívben, ott megszűnik a bűn következményei miatti félelem.

A bűnbocsánattól függetlenül, az embernek vállalnia kell a felelősséget és a következményeket mindazért, melyek bűnös magatartásából adódnak anyagi téren vagy az igazságszolgáltatás útján.

Igen, a Szentlélek káromlása olyan bűn, melyre nincs bocsánat. Isten Fia azt mondja erről: „De ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem lel bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké” (Márk evangéliuma 3,29).

A Szentlelket káromolja, aki ellenségesen vagy alávaló okokból, tudatosan és teljes akaratából ördöginek és kísértőnek nevezi.

A szent vízkeresztséget és a szent úrvacsorát apostolok vagy az apostolok megbízásából lelkészi tisztségviselők adományozzák. A szent megpecsételés szentségét kizárólag apostolok ajándékozhatják.

Szent vízkeresztségben és szent megpecsételésben az ember csak egyszer részesül. Szent úrvacsorában folyamatosan részesülhet.

A szent úrvacsorát általánosságban minden istentiszteleten ünnepeljük.

Bizonyos alkalmakból (pl. házasságkötés, haláleset) sor kerül istentiszteletekre, melyeken nem ünnepeljük a szent úrvacsorát (házassági áldás, gyászszertartás).

Igen, gyerekek is részesülhetnek mind a három szentségben. Ha lehetséges, a gyerekek a gyülekezettel együtt ünneplik a szent úrvacsorát.

A gyerekek a szent vízkeresztség, a szent megpecsételés és a szent úrvacsora szentségében Jézus szavainak megfelelően részesülnek: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa” (Márk evangéliuma 10,14).

gyermekek megkeresztelése: lásd 489.. kérdés

Igen, a vasárnapi istentiszteleten és az egyházi ünnepnapokon a főapostol, a körzeti apostolok vagy az általuk felhatalmazott apostolok a gyülekezettel ünnepelt szent úrvacsora után az elhunytaknak is adományozzák ezt a szentséget. Az elhunytak nevében két tisztségviselő veszi magához Krisztus testét és vérét.

Évente háromszor – mindig március, július és november első vasárnapján – átélünk istentiszteleteket, amikor a főapostol, a körzeti apostolok vagy az általuk felhatalmazott apostolok mind a három szentséget adományozzák az elhunytaknak. E cselekmények véghezvitelében is két tisztségviselő közreműködik és helyettesíti az elhunytakat.

Annak alapja, hogy élők közbenjárásával az elhunytaknak is adományozhatók a szentségek, Pál első levele a korinthusiakhoz 15,29: „Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?”

segítség az elhunytaknak: 545.. kérdés

Isten áldásával kíséri az embert életének különböző helyzeteiben. „Áldáscselekmények” alatt olyan egyházi cselekményeket értünk, melyek bizonyos alkalmakkor következnek be. Az áldáscselekmények nem szentségek.

szentségek: 472.. kérdéstől

Az áldáscselekmény során Isten az emberhez fordul, aki őszintén kéri az áldást. Apostolok és tisztségviselők által Isten áldásban részesíti a vágyakozó lelkeket, melyben számukra segítséget, kegyelmet és irgalmasságot kínál.

Tágabb értelemben áldáscselekmény egy templom, ill. egy gyülekezeti hely felszentelése is.

Az istentiszteleten a következő áldáscselekményekre kerül sor: konfirmáció, felvétel az Új Apostoli Egyházba, eljegyzési áldás adományozása, házassági áldás és házassági évfordulókra adományozott áldás. A tisztségbe szentelésre és egyéb, lelkészi tisztséghez kötődő cselekményekre szintén az istentiszteleteken kerül sor.

A konfirmáció (latinul „confirmatio“: „megerősítés, igazolás“) egy áldáscselekmény, melynek során a fiatal keresztények magukra veszik a felelősséget, amit a szent vízkeresztségnél és a szent megpecsételésnél helyettük a nevelésükre jogosult felnőttek vállaltak.

A konfirmánsok hűséget fogadnak Istennek, és nyíltan, a gyülekezet előtt vallást tesznek az újapostoli hitről.

A konfirmációtól kezdve, „nagykorú” keresztényekként most már ők felelősek hitéletükért Isten előtt.

nevelésre jogosult, felelősség vízkeresztségnél: lásd 489.. kérdés
nevelésre jogosult, felelősség megpecsételésnél: lásd 527.. kérdés

A konfirmációs áldás elfogadásának első feltétele a szent vízkeresztség és a szent megpecsételés. További feltétel az istentiszteletek rendszeres látogatása és a konfirmációs oktatáson való részvétel.

A konfirmánsoknak ismerniük kell az újapostoli hitet, az Új Apostoli Egyház hitvallását, és készen kell állniuk arra, hogy az evangélium szerint éljenek.

A konfirmációra istentiszteleten kerül sor. A konfirmánsok először „igen”-nel válaszolnak az oltár előtt feltett kérdésre, miszerint jövendő hitéletüket újapostoli keresztényekként, Istennek fogadott hűségben élik. Az Isten és a gyülekezet előtt tett hitvallásuk után a fiatal keresztények elmondják a konfirmációs fogadalmat. Ezzel nyilvánosan vallást tesznek arról, hogy Jézus Krisztust Uruknak tekintik, és a jövőben ennek megfelelően élnek.

Ezt követően – a szolgálatvezető imádsága után – a konfirmánsok részesülnek az áldásban. Kézrátétellel adományozzák nekik.

Az áldás megerősíti a konfirmánsokat abban a törekvésükben, hogy betartsák konfirmációs fogadalmukat, beszédükben és tetteikben vallást tegyenek Jézus Krisztusról.

A konfirmációs fogadalom: „Ellent mondok az ördögnek, minden művének és lényének, és átadom magam a jó Istennek, Fiának és a Szentléleknek hitben, engedelmességben és a komoly elhatározással, hogy hűséges maradok mindvégig. Ámen.”

Ezzel kifejezésre jut, hogy a konfirmáns szilárd akarata kerülni mindent, ami gonosz, Istennel ellenes, és következetesen, az evangélium útja szerint kíván élni. Vallást tesz a háromszemélyű Istenbe vetett hitéről, és arról, hogy egész életét Isten iránti hitben és engedelmességben akarja élni.

A „felvétel“ azt a gyülekezeten belüli cselekményt jelenti, amikor az Új Apostoli Egyház szeretettel befogadja a más vallásfelekezetből (denomináció) érkező keresztényeket.

denomináció: lásd 365.. kérdés

Keresztények felvételekor az érintettek nyilvánosan vallást tesznek az újapostoli hitről. Egy imádságot követően, a háromszemélyű Isten nevében felvételt nyernek az Új Apostoli Egyházba. Akik felvételt nyertek, mostantól kezdve jogosultak részt venni a szent úrvacsorán. Az egyház minden további áldáscselekménye nyitva áll előttük.

Az eljegyzési áldásban akkor részesül egy pár, ha eljegyezte egymást. Az eljegyzés komoly házasságkötési szándék kifejezésre juttatása. Az áldáscselekmény során a jegyespár Isten és a gyülekezet előtt kifejezésre juttatja akaratát, hogy Istennek tetsző módon felkészül a házasságra. Ehhez áldást kap.

A házassági áldásban a házasságkötés után lehet részesülni.

A házastársak válaszolnak a kérdésre, hogy készen állnak-e kölcsönös hűségben, minden helyzetben, szeretetben támogatni egymást, és ennek megfelelően elindulni a közös életúton? Erre mindketten „igen”-nel válaszolnak Isten és a gyülekezet előtt. Ezt követően részesülnek a háromszemélyű Isten áldásában. Az áldás segítse őket, hogy közös életüket harmonikusan, nehéz helyzetekben Isten segítségével alakíthassák!

Kérésükre a házastársak az alábbi házassági évfordulókon részesülhetnek áldásban:

  • ezüstlakodalom (25 év)
  • rubinlakodalom (40 év)
  • aranylakodalom (50 év)
  • gyémántlakodalom (60 év)
  • vaslakodalom (65 év)
  • kegyelmi lakodalom (70 év)

Ennek során a házaspár ismét részesül Isten áldásában. A házastársak továbbra is élvezik Isten gondoskodását és kíséretét.

Egy templom a benne tartott első istentiszteleten, a háromszemélyű Isten nevében mondott felszentelő imádsággal kerül átadásra rendeltetésének, a Szentlélek kinyilatkozási helyének, vagyis annak a helynek, ahol hirdetik Isten igéjét és adományozzák a szentségeket.

A felszentelt templom Isten imádásának helye, és menedék is az üdvösséget kereső ember számára. Itt, az istentiszteleteken isteni kegyelemben és vigaszban, a hit megerősödésében és lelki békességben lehet részesülni.

Ha egy felszentelt templomépületet már nem istentiszteletek tartására használnak, addigi jellege hatályát veszti: Az utolsó, benne tartott istentiszteleten a templom rendeltetési helyének eredetileg meghatározott, isteni működést közvetítő funkciója megszűnik. Ezt követően a korábbi templom ismét csak egy szokványos épületté válik, mely ettől kezdve más tevékenységeknek nyújt otthont.

Szentségek adományozására az istentiszteleten a bűnbocsánat és az azt követő imádság után kerül sor.

Az áldáscselekmények általában a szent úrvacsorát követően történnek. Mivel a konfirmáció közvetlen kapcsolatban áll a szent vízkeresztséggel és a szent megpecsételéssel, ezért a konfirmációs áldás a szent úrvacsora ünneplése előtt kerül adományozásra. A felvétel is a szent úrvacsora ünneplése előtt történik, mivel tartalmazza a szent úrvacsorán való részvétel jogát.

A tisztségbe szentelés – vagyis beiktatás egy lelkigondozói tisztségbe -, a megbízás egy gyülekezet vagy egy körzet elöljárói feladatainak ellátására és egy tisztségviselő nyugdíjazása a szentségek adományozásához kötődnek. Tehát a szent úrvacsora ünneplését követően történnek.

tisztségbe szentelés: lásd 462.. kérdéstől

A tisztségbe szentelést kizárólag apostolok végzik. A tisztségbe lépő személynek az apostol felteszi a kérdést, készen áll-e a tisztség elfogadására. Ezen kívül megkérdezi, hogy Istennek hűségben és engedelmességben kíván-e szolgálni, közbenjárni Jézus Krisztus evangéliumáért, és tisztségének megfelelően eleget tesz-e az újapostoli hitvallásnak?

Ugyancsak megkérdezi, készen áll-e tisztségét Jézus Krisztus lényének megfelelően, a hívek iránti szeretetben és hitbeli engedelmességben gyakorolni?

Az elhívott személy mindezt egy „igennel” megfogadja Isten (aki őt tisztségbe szólítja) és a gyülekezet előtt. Térdelve, az apostol kézrátétele és imádkozása által részesül a tisztségben.

Az istentiszteleten felcsendülő zene Isten dicsőítésére és magasztalására szolgál (v.ö. A zsoltárok könyve 150). Tehát egy funkciót teljesít.

Így megindíthatja a lelkeket, felkészíti a gyülekezetet az igehirdetésre, és megerősíti Isten igéjét. A gyülekezet vagy a kórus éneke, valamint a zenekar játéka bátorságot, erőt és bizodalmat fejez ki és közvetít. Szomorúság és elkeseredettség idején a zene vigaszt nyújthat.

Az istentisztelet előtti zene és áhítat az istentisztelet résztvevőinek magukba szállását szolgálja, és előkészíti az igehirdetést. A gyülekezet éneke minden résztvevőt aktívan bevon az istentisztelet folyamatába.

A szent úrvacsora ünneplése előtt a gyülekezet közös éneklésben kifejezésre juttatja bűnbánatát. A szent úrvacsora ünneplése alatt elhangzó ének az Isten iránti szeretet és hála közvetítése.

Az istentisztelet végén minden jelenlévő részesül a mindenható Isten áldásában. A trinitás nevében elhangzó bevezető formulával együtt a befejező áldás képezi annak keretét, ami az istentiszteleten történik. Ezzel egyértelművé válik, hogy mindaz, amire az istentiszteleten sor kerül, a háromszemélyű Istentől jön.

trinitás: lásd 490.. kérdés magyarázata

A gyülekezet Pál második levele a korinthusiakhoz 13,13 szavainak megfelelően részesül a záró áldásban: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Atya Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”

A hívők imádni akarják Istent a közösségben. Tudják, hogy a prédikáció által az istentiszteleten megerősödik a hit és a Krisztus mielőbbi visszajövetelébe vetett reménység. Minden istentiszteleten felkészülnek erre az eseményre. Továbbá át akarják élni a bűnbocsánatot, és részesülni szeretnének a szent úrvacsorában. Mindezeken kívül az istentiszteleten áldásban részesülnek.

Aki könnyelműen elmulasztja az istentiszteleteket, nem részesül áldásban, kegyelemben és erőben, amit Isten igéje és a szent úrvacsora tartalmaz.

Az istentiszteletek folyamatos vagy minden ok nélküli elmulasztása odáig vezethet, hogy csökken a hit, és megszűnik az Isten igéje iránti vágyakozás.

Bűn, ha valaki tudatosan elmulasztja az istentiszteleteket, visszautasítja vagy semmisnek tartja a kegyelmet.

Igen, a születés előtti áldást mindig istentiszteleten kívül adományozzák. Általában családi körben kerül rá sor.

A születés előtti áldás Isten első látható cselekménye a még meg sem született ember iránt. Az áldáscselekményt a várandós anya éli át. A születés előtti áldással Isten megerősíti az anyát, hogy születendő gyermekét hitének megfelelően tudja gondozni és ápolni.

A születés előtti áldáshoz kötődik Isten segítsége a várandósság idején és a gyermek megszületésekor. Ez azonban nem jelent ígéretet a problémamentes terhességre vagy egy egészséges gyermek születésére.

Az egyházi gyászszertartás egy istentisztelet a hátra maradt családtagok vigasztalására és erősítésére. A vigasztalás elsősorban a Krisztus visszajövetelébe vetett reménységben, az ehhez kapcsolódó, a Krisztusban elhunytak feltámadásában és a velük való újraegyesülésben rejlik (v.ö. Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4,13-18).

A gyászszertartáson hirdetett ige az elhunyt halhatatlan lelkének is szól, aki kizárólag Isten kegyelmében bízhat.

A gyászszertartásra egybegyűlt gyászoló gyülekezet tagjai körülveszik a hátramaradottakat, hogy kifejezzék részvételüket és biztosítsák őket támogatásukról. Ezzel egyidejűleg kifejezésre juttatják az elhunyt iránti tiszteletüket.

A gyászszertartáson illő módon megemlékeznek az elhunyt életéről. Az elhunyt lelkét és elméjét Jézus Krisztus, a Megváltó szeretetére bízzák az áldott ígérettel, hogy ő megvédi őket az örök életre való feltámadásra. A lélek nélküli, mulandó test átadásra kerül rendeltetésének.

„Arcod verejtékével eszed a kenyeret, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (Mózes első könyve 3,19).

Hogy miként és milyen módon kerül eltemetésre egy holttest, annak nincs jelentősége a halottak feltámadására.

A lelki gondozás lényege Jézus magatartásából vezethető le: Válogatás nélkül a bűnös személyekhez fordult, és éreztette velük szeretetét. Meghallgatta őket, segített, vigasztalt, tanácsot adott, intelmezett, erősített, imádkozott, tanított.

A tisztségviselők által gyakorolt lelki gondozás célja, hogy erősítse a hívőket, és felkészítse őket Krisztus visszajövetelére. A lelkigondozók életük legkülönbözőbb helyzeteikben támogatják és segítik a hittestvéreket. Ehhez hozzátartozik az is, hogy imádkoznak értük.

Minden újapostoli keresztény részesülhet személyes lelki gondozásban, ami legfőképpen a lelkészi tisztségviselők által tett családlátogatásokkal valósul meg. Lelki gondozást azonban diakónusok is végezhetnek.

A lelki gondozást nyújtó látogatások középpontjában a törekvés áll, hogy elmélyítse az Isten és műve iránti szeretetet, támogassa a hitéletet és a felismerést Isten üdvözítő tettéről. Elsősorban azzal valósul meg, hogy hitkérdésekről folytatott beszélgetésekre kerül sor. A lelki gondozáshoz hozzátartozik az imádkozás.

Betegség esetén az újapostoli keresztény támogatást kap látogatások formájában, történjenek ezek az otthonában vagy a kórházban. A tisztségviselő megerősíti a hitet, vigasztal, imádkozik, és ha lehetséges, szent úrvacsorát ünnepel a beteggel.

A személyes lelki gondozás példája Jézus Krisztus munkálkodása, aki újra és újra látogatásokat tett, például Máriánál, Mártánál és Lázárnál, vagy a vámszedő Zákeusnál: „Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak” (Lukács evangéliuma 19,9).

Igen, ismerjük a gyónást. Ez alatt egy egyházi tisztségviselő előtt elhangzó bűnbánatot, a vétkek megvallását értjük.

Bár a bűnök megbocsátásához nincs szükség gyónásra, mégis fennáll a gyónás lehetősége, ha az ember a bűnbocsánat ellenére még tehernek érzi vétkét, és nem nyer lelki nyugalmat. Ekkor a gyónás egy apostol előtt történik. Ha egy kényszerhelyzetben nem érhető el apostol, kivételesen bármely lelkészi tisztségviselő fogadhatja a gyónást, és az apostol megbízásából, Jézus Krisztus nevében hirdetheti a megbocsátást.

Tágabb értelmében a lelki gondozás az egész gyülekezet ügye. A mindennapi segítségnyújtásra is vonatkozik.

Érvényesülnek Jézus szavai: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. […] Amikor megtették ezeket akárcsak eggyel is legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Máté evangéliuma 25,35.36.40).

A gyerekek lelki gondozása mindenekelőtt a szülők feladata. Nekik kell közvetíteniük gyermekeik számára az evangélium alapvető értékeit. Ehhez hozzátartozik, hogy megtanítsák őket az Isten és a felebaráti szeretetre, saját maguk pedig példaképek legyenek a hűséges áldozathozatalban.

A tisztségviselők és az egyházi oktatással megbízott testvérek támogatják felelősségükben a szülőket, hogy gyermekeik meggyőződött és felelősségvállaló újapostoli keresztényekké növekedhessenek.

Az egyházi oktatás során a felnövekvő fiatalok megismerkednek a hit tartalmával, és segítséget kapnak ahhoz, hogy életüket felelősségteljesen, Isten elvárásainak megfelelően éljék. Ez a cél Jézus Krisztus evangéliumából vezethető le. Ezen kívül megerősítésre kerül a felnövekvő generáció közösséghez és egymáshoz tartozásának érzése.

Az oktatás tematikája illeszkedik a gyerekek korához és fejlettségéhez.

A vasárnapi iskola-előkészítő célja, hogy számukra érthető módon Istenhez és az ő műveihez vezesse a gyerekeket. Így a még nem iskoláskorúak is bizalommal eltöltött kapcsolatot alakíthatnak ki Istennel. De mindennél sokkal fontosabb, hogy a gyerekek szívébe a védettség és a hit feletti öröm költözzön.

Az iskolába lépéssel, ill. az iskolakötelezettség korának elérésével a gyerekek vasárnapi iskolába járnak. A vasárnapi iskola feladata:

  • felébreszteni és megerősíteni az Isten gyermekeinek közössége és az istentiszteletek iránti örömöt;
  • koruknak megfelelően, bibliai történések alapján közvetíteni Isten akaratát;
  • megerősíteni az isteni ígéretekbe vetett hitet;
  • megismertetni a gyerekekkel az istentisztelet menetét, a szentségek, az áldáscselekmények és az egyházi ünnepek jelentőségét.

A vasárnapi iskola mellett időről-időre, kisebb vagy nagyobb keretekben sor kerül gyerek-istentiszteletekre. Isten igéjét lelkészi tisztségviselők közvetítik a gyerekek számára érthető módon. A tisztségviselők ezzel segítenek a gyerekeknek, hogy megértsék Istent és művét. Amit a gyerekek a saját életükből átéreznek és megértenek, az lesz életútjukon hitüknek az alapja.

A gyerek-istentisztelet középpontjában a gyerekek igényei állnak. Megértést, oltalmat és szeretetet éreznek. Számukra rendkívüli élmény, hogy saját körükben istentiszteletet és szent úrvacsorát ünnepelhetnek.

A hitoktatáson a gyerekek olyan történésekről és megtapasztalásokról tanulnak, melyeket emberek éltek át Istennel: Az üdvösség történelme a gyerekek hitéletére vonatkoztatva kerül feldolgozásra. Elmélyülnek a hitbeli tartalmak, a gyerekek ismereteket szereznek és magyarázatokat kapnak Isten üdvözítő tervéről. Így a gyerekek olyan értékekhez jutnak, melyek tartósak és életre szólóak.

A hitoktatás további lényege: eljuttatni a gyerekeket abba a helyzetbe, hogy szabadon és nyíltan vallást tegyenek hitükről.

üdvözítő terv, üdvösség történelme: lásd 243.. kérdéstől

A konfirmációs oktatás felkészíti a fiatalokat, hogy konfirmációjuk alkalmából a gyülekezet előtt hűségfogadalmat tegyenek Isten iránt, és nagykorú keresztényekként magukra vállalják a felelősséget hitéletükért. A konfirmációs oktatás tartalmi súlypontja az Újapostoli Hitvallás, a Mi Atyánk és a Tízparancsolat.

A fiatalok koruknak megfelelő gondozásban és kíséretben részesülnek. Az ifjúsági vezetők, mint személyes kapcsolattartójuk, bizalmas beszélgetésekre a rendelkezésükre állnak különböző élethelyzetekben és hitkérdések vonatkozásában.

A fiatalok lelki gondozása azt szolgálja, hogy a fiatalok hitben erős és felelősségtudatos személyiségekké növekedjenek. A fiatalok erősödjenek meg a keresztény hit értékeiben, és lelkesedjenek azokért. Így megkapják az alapokat ahhoz, hogy életvitelükben döntéseket hozhassanak. Bátorságot nyernek, hogy gyakorolják a hitüket, környezetükben vallást tegyenek róla és képviseljék. Ezen kívül növekszik a készségük, hogy aktívan részt vegyenek a gyülekezet életében.

A lelki gondozás fontos feladata a fiatalok egymás közötti közösségének ápolása is.

A fiatalok speciális istentiszteleteket is átélnek. Ezekre általában körzeti és több körzetre kiterjedő ifjúsági napokon kerül sor.

A halálos betegeknek és haldoklóknak rendkívüli segítségre van szükségük.

Hívő emberek is félnek a haláltól. Ezt a félelmet nem szabad a hit hiányának jeleként tekinteni. A nehéz úton, melyen a haldokló halad, a lelkigondozónak foglalkoznia kell félelmeivel és gondjaival.

A legfontosabb cél: ébren tartani az Istenben való élet reménységét és az e reménységből meríthető vigaszt!

A hospice szolgálathoz (átsegítés a halálba) tartozik, hogy a lelkész hirdeti a haldoklónak a bűnbocsánatot, ígéretül adja neki a Feltámadott békességét és szent úrvacsorát ünnepel vele. Az Úr testének és vérének fogyasztása magában rejti az életközösséget Isten Fiával. Így életének utolsó útján a haldokló vigaszt és megerősítést kap.

A búcsúvétel idejének fázisában a haldoklót bizakodással tölti el annak reménysége is, hogy viszontlátja mindazokat, akik már az örökkévalóságban élnek.

szent úrvacsora: lásd 494.. kérdéstől
élet a halál után: lásd 531.. kérdés

Fontos, hogy egy haldokló hozzátartozói lelki gondozásban részesüljenek. Abban az időszakban, amikor tudatossá válik számukra, hogy elveszítik egy szeretett hozzátartozójukat, tapasztalják meg a bizonyosságot, hogy nincsenek egyedül. Kiemelkedően nagy erőt közvetítenek a közös imádkozások.

A viszontlátás bizonyossága segít a búcsúvétel fájdalmának elviselésében. A hozzátartozók számára az is segítség, ha tudatossá válik bennük, hogy mit tehetnek a haldoklóért.

A gyászolás természetes és megengedett folyamat. Fontos viszont felkeresni a gyászolókat, részvétet nyilvánítani és imádkozni a gyászolókkal. A gyászolók számára igazi együttérzést kell közvetíteni. Minden aggodalmuk ellenére foglalkozni kell velük. „Azoktól, akik sírnak, ne húzódjál félre, és gyászolj együtt a gyászolókkal” (Sirák fia könyve 7,34).

A gyász átéléséhez és leküzdéséhez nagy segítség, ha tudatossá válik, hogy Jézus Krisztus is szenvedett és meghalt. Az ő feltámadása megalapozza az elhunyt feltámadását; részese Krisztus halál feletti győzelmének (Pál levele a rómaiakhoz 14,7-9).

A hozzátartozók támogatása a gyászolók bátorítását szolgálja, hogy beszéljenek veszteségükről, és ennek hangsúlyt adjanak. Szomorúság, félelem, düh, Isten elleni perlekedés és bűntudat egyaránt kifejezésre juthat.

A támogatásban segítséget nyújthat a visszaemlékezés az elhunyttal átélt pozitív élményekre, örömteljes eseményekre vagy megtapasztalásokra.

A szeretett ember elvesztése miatti gyász hosszú hetekig, hónapokig, sőt néha évekig is eltarthat, miközben a gyászolóknak szükségük van vigaszt nyújtó lelki gondozásra a gyász leküzdéséhez.

Az Új Apostoli Egyházban az alábbi ünnepnapokat tartjuk: karácsony, virágvasárnap, nagypéntek, húsvét, mennybemenetel, pünkösd és hálaadás.

Karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezünk. Ünnep, ami az üdvösség történelmének központi eseményére utal. Isten Fiának első eljövetele megerősít a hamarosan bekövetkező, újbóli eljövetelébe vetett hitben is.

üdvösség történelme: lásd 243.. kérdéstől

Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, a zsidó passza (pészach vagy pászka) ünnepen.

pászka: lásd 496.. kérdés magyarázata

Nagypénteken megemlékezünk Jézus Krisztus keresztre feszítéséről és áldozati haláláról. Áldozati halálával Isten Fia megtörte Sátán és a bűn hatalmát

„… ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét” (János evangéliuma 19,30).

Ennek az ünnepnapnak alapja a tény, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül.

Jézus Krisztus halottak közüli feltámadása a hét első napján, vasárnap történt. A későbbiek folyamán az év egy meghatározott vasárnapját jelölték ki a húsvét ünnepének.

Feltámadásával Jézus Krisztus bizonyítja, hogy megtörte a halál hatalmát. Jézus Krisztus halálból való feltámadása az alapja a holtak feltámadásába vetett hitünknek, és az örök élet reménységét nyújtja.

Krisztus feltámadása: lásd 184.., 535.. kérdés
holtak feltámadása: lásd 92.., 186.., 535.., 579.. kérdés

A mennybemenetel ünnepén arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus a húsvétot követő negyvenedik napon apostolainak köréből a mennybe ment. „Szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.” Két angyal közvetítésével az apostolok ígéretül kapták: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe” (Az apostolok cselekedetei 1,3-11).

A pünkösd ünnepén - ötven nappal Jézus feltámadása után - megemlékezünk arról a napról, amikor kiáradt a Szentlélek. A pünkösd „Krisztus egyházának születésnapjaként” is ismert. A Szentlélek kitöltését követően Péter apostol prédikációt tartott, melynek középpontjában a keresztre feszített, feltámadt és mennybe ment Krisztus állt.

Ezen kívül a pünkösd az öröm ünnepe azért, mert a Szentlélek jelen van és munkálkodik az egyházban.

pünkösd: lásd 209.., 422.., 520.., 582.. kérdés

A hálaadás az az ünnep, amikor hálát adunk Istennek, a Teremtőnek.

Évente egyszer hálaáldozati istentiszteletre kerül sor, melynek középpontjában áll mindaz, amit Isten az embernek ajándékoz.

Hálából a hívők egy rendkívüli áldozatot hoznak: „Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását” (A zsoltárok könyve 50,23).

Az egyházi ünnepnapokon az istentiszteletek alapvetően úgy zajlanak, mint a többi, szent úrvacsora ünneplésével egybekötött istentiszteletek.

A történelmi esemény bibliai felolvasással kerül tematizálásra, ezzel rávilágítva jelentőségére az ember üdvösségének vonatkozásában.

üdvösség: lásd 243.. kérdéstől