Gemeinde-
und Bezirkssuche

 

Hit

Az újapostoli keresztények hisznek a háromszemélyű Istenben, aki minden emberen segíteni akar, és arra törekszenek, hogy Jézus állhasson életük középpontjában. Hitük célja egyesülni Jézussal visszajövetelekor, amit megígért. Emellett a misszió és a felebaráti hit képezi hitük tartalmának lényegét.

 

Önarckép
 

Önarckép

A Jézus Krisztus által lefektetett, üdvösséghez vezető út napjainkban:

  • Az Új Apostoli Egyházat Jézus Krisztus mai, élő apostolai vezetik. Tanításuk alapja a Szentírás.
  • Az apostoli tisztséget Jézus Krisztus felruházta teljhatalommal az üdvösség közvetítéséhez.
  • A Jézus Krisztus egyházához tartozó emberek elhívottak arra, hogy örök közösségbe jussanak vele, vagyis Istennel, az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Az egyházi élet középpontjában az istentisztelet áll. Egyházában Jézus Krisztus apostolok által felkészíti a menyasszonyi gyülekezetet a Bárány menyegzőjére, amire közeli visszajövetelekor kerül sor.
  • Az Új Apostoli Egyház három szentséget ismer, melyek: szent vízkeresztség, szent megpecsételés (a Szentlélek adományozása) és szent úrvacsora.
  • A szent megpecsételés és a szent úrvacsora szentségének adományozása valamint a bűnök megbocsátása az apostoli tisztséghez kötődik.
  • Az újapostoli keresztények hitéletének középpontjában Jézus Krisztus áll, akiről a Szentírás tanúbizonyságot tesz. Ő munkálkodik ma egyházában, és ismét eljön. Az újapostoli keresztények hitének célja, hogy visszajövetelekor egyesüljenek Krisztussal.
Víziója
 

Az Új Apostoli Egyház víziója

Egy egyház, ahol az emberek jól érzik magukat; a Szentlélektől és Isten szeretetétől eltöltve, Jézus Krisztus evangéliuma szerint élnek, és így felkészülnek az Úr visszajövetelére és az örök életre.

Missziója
 

Az Új Apostoli Egyház missziója

Minden emberhez eljutni, tanítani nekik Jézus Krisztus evangéliumát, megkeresztelni őket vízzel és a Szentlélekkel.
Lelki gondozást nyújtani és szívélyes közösséget ápolni, melyben mindenki megéli Isten szeretetét és az örömöt, hogy az Urat és másokat szolgáljon.

Hitvallás
 

Hitvallás

Az újapostoli hit összefoglalása a Hitvallás tíz pontjában található, ami tartalmazza az Istenbe, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hitet, az apostolok munkálkodását napjainkban, a szentségek szükségességét és Krisztus visszajövetelét, valamint leírja az újapostoli keresztények és a társadalmi törvények közötti kapcsolatot.

 

Az újapostoli Hitvallás tíz pontja:

  • 1. Pont:
    Hiszek Istenben, az Atyában, mennynek és földnek mindenható teremtőjében.
  • 2. Pont:
    Hiszek Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki megfogant a Szentlélektől, született a szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, keresztre feszítették, meghalt, eltemették, leszállt a halál birodalmába, harmadnapon feltámadt a halottak közül, felment a mennybe; Isten, a mindenható Atya jobbján ül, ahonnan újra eljön.
  • 3. Pont:
    Hiszek a Szentlélekben, az egyetlen, szent, egységes és apostoli egyházban, a szentek közösségében, a bűnök megbocsátásában, a holtak feltámadásában és az örök életben.
  • 4. Pont:
    Hiszem, hogy egyházát az Úr Jézus irányítja, amihez elküldte, és még elküldi apostolait visszajöveteléig a megbízással, hogy tanítsanak, az ő nevében megbocsássák a bűnöket, valamint kereszteljenek vízzel és a Szentlélekkel.
  • 5. Pont:
    Hiszem, hogy az Isten által kiválasztottakat kizárólag apostolok iktathatnak tisztségbe, és ők az apostoli tisztségből teljhatalmat, áldást és megszentelődést kapnak szolgálatukhoz.
  • 6. Pont:
    Hiszem, hogy a szent vízkeresztség az ember Szentlélekben való megújulásának első lépése, és általa a keresztségben részesült lélek felvételt nyer azoknak a közösségébe, akik hisznek Jézus Krisztusban, és Uruknak vallják őt.
  • 7. Pont:
    Hiszem, hogy a szent úrvacsorát maga az Úr rendelte el, emlékezésül Krisztus egyszer hozott, mindörökre érvényes áldozatára és halálára. A szent úrvacsora méltó magunkhoz vétele biztosítja számunkra az életközösséget Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal. Kovásztalan kenyérrel és borral ünnepeljük; mindkettőt meg kell szentelnie egy apostol által felhatalmazott tisztségviselőnek.
  • 8. Pont:
    Hiszem, hogy a vízzel megkeresztelkedetteknek egy apostol által meg kell kapniuk a Szentlelket, hogy Isten gyermekei lehessenek, és elnyerjék az első zsengéhez tartozás előfeltételeit.
  • 9. Pont:
    Hiszem, hogy amint felment a mennybe, olyan biztosan visszajön az Úr Jézus, és a halottak és az élők közül magához veszi kiválasztottait, akik bíztak az ő visszajövetelében, és felkészültek erre; hogy az égi menyegző után ezekkel együtt visszatér a földre, felépíti békebirodalmát, és ők királyi papságként uralkodnak vele. A béke birodalmának végén megtartja az utolsó ítéletet. Ezután Isten új eget és új földet teremt, és népe körében lakozik.
  • 10. Pont:
    Hiszem, hogy köteles vagyok engedelmeskedni a társadalmi törvényeknek, amennyiben azok nem mondanak ellent az isteni parancsolatoknak.